Kihívások

2022.05.22. 11:29

27 éve dolgozik a nógrádi álláskeresőkért, elismerték Tamási Ildikó munkáját

Tamási Ildikó neve szinte összeforrt megyénk foglalkoztatási szakterületével. A Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának vezetője az elmúlt 27 esztendőben az álláskeresőkért és a munkaadók igényeinek kiszolgálásáért dolgozott. A közfoglalkoztatási programok koordinálásában és végrehajtásában betöltött kiemelkedő szakmai tevékenységét emlékplakettel ismerték el a közelmúltban.

Gulyás Edina

Tamási Ildikó a közfoglalkoztatás terén elért tevékenységéért kapott elismerést

Forrás: NMH/Hüvösi Csaba

Fotó: Hüvösi Csaba

– Hosszú évek óta a foglalkoztatás területén dolgozik. Hol indult a pályája? 
– Élelmiszeripari mérnökként végeztem, majd Balassagyarmaton kezdtem a pályafutásomat, a Pest-Nógrád megyei Húsipari Vállalatnál. Amíg a gyermekeimmel gyesen voltam, elvégeztem a mérnök-közgazdász szakot a Corvinus Egyetemen. Ez jó döntésnek bizonyult, mivel a rendszerváltást követően megszűnt a balassagyarmati gyár, nem tudtam visszamenni az eredeti szakmámba. Bekopogtam hát a munkaügyi kirendeltségre, azért, hogy állást találjak. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy az államigazgatásban helyezkedhetnék el. A vállalkozói szféra felé szerettem volna nyitni. Azonban Baksai Zoltán, a kirendeltség akkori vezetője munkát ajánlott a foglalkoztatási osztályon. Ez 1995-ben történt, akkor találkoztam először a szakterülettel, ahol immár 27 éve dolgozom. 

– Hogyan értékeli az elmúlt közel három évtizedet, szakmailag kiteljesedett ezen a területen? 
– A foglalkoztatás véleményem szerint nagyon felemelő szakterület, hiszen a legtöbb esetben kollégáimmal együtt sikerül megoldanunk a hozzánk fordulók, állásukat elveszítők élethelyzetét. Emellett találkozunk a munkáltatók problémájával is, így igazán közel kerülhetünk a gazdasági élet szereplőihez. Nagyon szoros, élő kapcsolatot ápolunk az önkormányzatokkal is, éppen a közfoglalkoztatás kapcsán. Komoly együttműködést alakítunk ki a különböző szakképző szervekkel,  hiszen a legtöbb programunk eleme a képzés. Emellett a civil hálózattal is kapcsolatban állunk, a munkaerőpiaci programokban a szolgáltatások nyújtásában aktív segítséget kapunk tőlük. Ez egy nagyon színes és eszmeiségében pozitív szakterület, ami sokat ad az abban dolgozóknak, így nekem is.

– Hogyan változott Nógrád megye munkaerőpiaci helyzete az elmúlt évtizedekben? 
– A foglalkoztatási szolgálat az elmúlt 30 évben komoly változáson ment keresztül. Amikor 1991-ben, a tömeges munkanélküliség idején megalakult a szervezet, szinte csak az ellátásra fókuszáltak, a későbbiekben folyamatosan életbe léptek az új támogatási formák, melyek már az újra elhelyezkedést segítették. A gazdasági válság hatására 2010-ben újra jelentősen megnőtt az álláskeresők száma. Azonban ekkor már nagy hangsúlyt kaptak azok a foglalkoztatási programok, amelyek az álláskeresők hátrányos célcsoportjainak segítették munkába való visszatérést. Napjainkra már a humánszolgáltatások is kiemelt szerepet kaptak, hiszen egyéni cselekvési tervek készülnek személyre szabottan, már nem egyes célcsoportok, hanem az egyének elhelyezkedési problémáit kell megoldani a munkaerőpiacon. A jó pozícióval rendelkező álláskeresők ma már el tudnak helyezkedni kis segítséggel. Azok, akik hozzánk fordulnak, sok esetben olyan szociális, egészségügyi problémákkal küzdenek, amelyek összetettebb segítséget igényelnek. A tanácsadóinknak, mentorainknak egyre nagyobb szerepe van a mindennapi munkánkban.

– Az elismerést a közfoglalkoztatás terén elért kimagasló tevékenységéért kapta. Hogyan látja a közmunka szerepét megyénkben? 
– A közfoglalkoztatásnak 2011-ben a gazdasági válság után nagyon komoly szerepe volt, nyolcezernél is többen dolgoztak a programban Nógrád megyében. Sok embernek szinte csak ez jelentett kitörési pontot a segély világából. A Start-mintaprogramoknak köszönhetően termelő tevékenységet is el tudtak indítani az önkormányzatok. Mindezekhez jelentős létszámot érintő európai uniós képzési program is kapcsolódott, amelyben különféle szakmákat tanulhattak a közfoglalkoztatásban dolgozók. Ez fontos lépcső volt annak érdekében, hogy visszakerüljenek a munkaerőpiacra. Az eredményeket jól mutatja, hogy a közfoglalkoztatottak több mint a fele ma már a gazdasági szférában dolgozik. Mindezek mellett az önkormányzatoknak is komoly fejlesztési lehetőséget jelentettek a településeken ezek a programok, amivel nagyon sokan éltek is. A közmunkának Nógrád megyében még ma is nagyon komoly szerepe van. Jelenleg körülbelül négyezren dolgoznak ezen a területen.

– A minisztérium elismerését nemcsak ön, hanem egy kollégája is átvehette. 
– Kriston Péter, aki a közfoglalkoztatási osztály vezetője a szakmai irányításért felelős. A közfoglalkoztatási programok megvalósításában a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai is aktívan részt vesznek. A Nógrád megyét érintő két kitüntetés azt jelzi, hogy minisztérium elismeri a területen dolgozók tevékenységét. Ez egy komoly szakmai csapatmunka, az elismerés tehát a főosztályon és a foglalkoztatási osztályokon dolgozó munkatársak közös munkájának az eredménye. Valamennyi kollégánk megérdemelte volna a díjat.

– Milyen további tervei vannak a munkájára vonatkozóan? 
– Kriston Péter, aki a közfoglalkoztatási osztály vezetője a szakmai irányításért felelős. A közfoglalkoztatási programok megvalósításában a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai is aktívan részt vesznek. A Nógrád megyét érintő két kitüntetés azt jelzi, hogy minisztérium elismeri a területen dolgozók tevékenységét. Ez egy komoly szakmai csapatmunka, az elismerés tehát a főosztályon és a foglalkoztatási osztályokon dolgozó munkatársak közös munkájának az eredménye. Valamennyi kollégánk megérdemelte volna a díjat.– Szeretem ezt a szakterületet, ami nem könnyű, hiszen számos kihívást tartogat, egy állandóan változó munkaerőpiaci környezetben kell az álláskeresők foglalkoztathatóságának a segítését megvalósítani. Azonban sosem hátráltam meg azok elől, mindig a legjobb megoldásra törekedtem és teszem ezt a jövőben is, egy kiváló szakmai csapat segíti a munkámat. A világjárvány időszakában például több válságkezelő programot kellett működtetni annak érdekében, hogy minél kevesebben veszítsék el az állásukat. 

Tamási Ildikó a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának vezetője
Forrás: NMH/Hüvösi Csaba

A napjainkban induló új hét éves uniós ciklus is komoly kihívásokat tartogat, hiszen új jogszabályi keretek között kell dolgoznunk, új uniós munkaerőpiaci programok indulnak az álláskeresők foglalkoztathatóságának segítése érdekében, melyek tervezése már megkezdődött. Azt, hogy milyen hatással lesz a munkaerőpiacra az orosz-ukrán háború, még nem látjuk, bízunk benne, hogy a gazdasági folyamatok nem torpannak meg. Jelenleg a foglalkoztatási szervre hárul az ukrán menedéket kérők nyilvántartásba vétele, a létfenntartási támogatás folyósítása az ukrán-magyar kettős állampolgároknak, és segítjük az elhelyezkedésüket, amennyiben dolgozni szeretnének. Közfoglalkoztatási programok is indultak már ukrán állampolgárok számára. Ma még munkaerő-keresletet tapasztalunk Nógrád megyében is, bízom abban, hogy ez így marad. Amennyiben ez változik, szakterületünk feladata lesz ezen problémák kezelése. Látom a kihívást magam előtt, ami arra ösztönöz, hogy tovább folytassam a 27 évvel ezelőtt elkezdett feladatot.

A család, a kert és az utazások kapcsolják ki a mindennapok forgatagából

Arra a kérdésre, hogy mivel tölti a szabadidejét, és milyen tervei vannak a nyugdíjas évekre vonatkozóan Tamási Ildikó a következő választ adta:
– A férjemmel Balassagyarmaton élünk, két felnőtt fiunk van. Egyikük közgazdász, a másik gépészmérnök. Mindketten Budapesten dolgoznak. Nyugdíjas éveim alatt szeretnék újra nagyobb figyelmet fordítani a családomra, mivel úgy érzem, hogy az elmúlt 27 év alatt a szakmai feladatok sok figyelmet igényeltek a részemről. Amikor Balassagyarmatról Salgótarjánba szólított a munkám, még kicsik voltak a gyerekek. A férjem akkor Budapesten dolgozott, mindketten ingáztunk. A nagyszülők támogatása nélkül nem tudtuk volna megoldani a mindennapokat. Azonban a fiaink talán éppen ennek köszönhetően váltak hamar önállóvá. Nagyon büszke vagyok mindkettejükre, és már a nagymamaságra készülök, remélem aktívan tudom majd én is segíteni az ő karrierjüket.

Szabadidőmben nagyon szeretek a ház körül tevékenykedni. Van egy szép kertünk, a virágok gondozása kikapcsol a hétköznapok forgatagából. Emellett az utazás is fontos szerepet játszik az életünkben, bebarangoltuk együtt a környező országokat, a jövőben is szeretnék hódolni ennek a szenvedélynek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában