Közösség

2022.04.10. 14:50

Tíz éve folyamatosan adja és kapja a szeretetet a mosolygós pilinyi óvónő

Gáborné Császári Andrea óvónő közel négy évtizede neveli nagy szeretettel az óvodásokat Pilinyben. Tíz éve dolgozik a település óvodájában, amelynek jelenleg a vezetői tisztségét tölti be. A gyermekek és szüleik is szeretik a mindig mosolygós óvónőt, aki jól érzi magát a faluban és a munkahelyén egyaránt.

Szenográdi Ferenc

Gáborné Császári Andrea számára nincs felemelőbb érzés annál, ha kisgyermekekkel foglalkozhat

Forrás: NMH

Fotó: Sz.F.

A jó munkahelyi kapcsolatok egyik alapfeltétele az együttműködő, megértő baráti közösség – vallja Gáborné Császári Andrea. A szülőkkel ugyanilyen közvetlen kapcsolatra törekszik. A mindennapok munkájában szeretetet ad a rábízott gyermekeknek, s szeretetet kap tőlük. 
– Jó tudni, naponta érezni, hogy szükség van a munkámra, és megbecsülés, szeretet vesz körül. Ezeket természetesen én is igyekszem viszonozni. Számomra minden napnak, amit a gyermekek között töltök, megvannak az apró örömei, amelyek szép lassan egy nagy, boldogságot adó csokorrá állnak össze – mondta, hozzátéve, hogy mindig is az óvónői pályára készült. 

Szívesen törődik másokkal

– Olyan pályán szerettem volna eltölteni az életemet, legyen az tanári, ápolói vagy óvónői, amelyben jelen van az emberekkel való törődés, a számukra történő segítségnyújtás. Végül az a belső elhatározás játszott szerepet a döntésemben, amit a gyermekek iránt érzett szeretetem táplált. Akkoriban nem tudtam pontosan megfogalmazni a döntés alapjait, de erős volt bennem a pálya iránti elkötelezettség – vélekedett. 
Elmondta, számára nincs felemelőbb érzés, mint az, hogy kisgyermekekkel foglalkozhat. Óvónői pályáját küldetésnek tekinti. Ha valami miatt szomorú, elég egy mosoly, egy ragaszkodás a gyermekek részéről, amikor azt mondják: „Szeretlek, óvónéni!” – és máris elszáll minden gondja. 
A diploma megszerzését követően is folyamatosan képezte magát a mindennapi munkája mellett. Autodidakta módon vagy szervezett formában is tanult. Az Apor Vilmos Keresztény Főiskola népi gyermekjáték, néptáncpedagógus, hagyományismeret szakán szerzett ismereteit jól kamatoztatja az óvónői munkában. A miskolci egyetem tanári karán közoktatás-vezetői képesítést szerzett. 

Imád óvodába járni

– Mondhatom, hogy munkámat hivatásnak tekintem. Nemcsak gyermekkoromban, de most, felnőtt fejjel is imádok óvodába járni – jegyezte meg viccesen. 
Pedagógiai céljairól szólva úgy fogalmazott, hogy számára az a legfontosabb, hogy minden gyermek a lehető legtöbbet fejlődjön önmagához képest az intézményben. A jó óvónő tudja, hogy melyik gyermeknek mi az erőssége, vagy éppen mi a gyengéje. Ezért az apróságok gyengéjét is az erősségükön keresztül próbálja fejleszteni. 
Gáborné Császári Andrea kiemelte a szülőkkel történő jó kapcsolattartást. Rendszeresen tájékoztatja őket a gyermekek fejlődéséről, az óvodában eltöltött életről. Partnerként tekint rájuk a nevelésben. Hasonlóan jó együttműködést ápol a helyi önkormányzattal, a polgármesterrel, a roma kisebbségi önkormányzattal. Elmondta, hogy egy szécsényi vállalkozó folyamatosan támogatja az óvodát. 
Gáborné Császári Andreának három fiúgyermeke van. Balázs Budapesten él, grafikus. Tamás jelenleg Dél-Amerikában tartózkodik, Bálint, a legkisebb fia pedig a közelben lakik. 

Címkék#óvónő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában