Fejlesztések

2022.04.17. 10:07

Félmilliárdból épül bölcsőde Magyarnándorban

Több fejlesztés áll előkészületi szakaszban a településen. A faluban 40 gyermek befogadására alkalmas bölcsőde épül hamarosan, illetve termelői piacot alakítanak ki.

H. H.

Schmiedt Károly elmondta, hogy a szakemberek az elbontás mellett döntöttek

Forrás: Hegedűs Márk/NMH

Fotó: Hegedus Mark

A temetővel szemközt, az orvosi rendelő parkolójában beszélgettünk Schmiedt Károly polgármesterrel, innen gyalogoltunk át a szomszédos, igen rossz karban lévő épülethez. 
– Itt működött a régi iskola – kezdte mondandóját házigazdánk. – Az elmúlt évtizedekben sajnos nagyon leromlott az állaga, ezért mindenképpen tervbe vettük a hasznosítását. Amikor beadtuk a bölcsődei pályázatot, egyértelműen ezt a pontot szemeltük ki. A házat megvizsgáltattuk szakemberrel, és végül az a döntés született, legegyszerűbb, ha teljesen elbontjuk. A Pénzügyminisztériumtól 479 millió forint támogatást kaptunk, ebből húzzuk fel a vadonatúj épületet, amely a jövőben negyvenfős lesz. Mindenképpen térségi szinten gondolkodunk, azaz a környező településekről, így Cserháthalápról, Mohoráról, Debercsényből és Becskéről is szívesen látunk gyermekeket.

Az elképzelések szerint 2024 őszétől nyílhat meg a bölcsőde. Átsétáltunk a templom alatti térséghez, a patak partjához közel. Itt nemrégiben készült el egy játszótér, míg a mögötte lévő tágas rétre termelői piacot képzelt el az önkormányzat. 
– Községünk elég központi helyen fekszik, és a mezőgazdaságból élő emberek erősen igénylik, hogy helyben adhassák el a portékáikat. Nem utolsósorban pedig a növénytermesztés fellendítését is várjuk a majdani vásártér kialakításától. A feladatra 68 millió forintos támogatást nyertünk el – fejtette ki Schmiedt Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában