Turizmus

2022.04.30. 08:46

Egyre több turistát vonz Nógrád megye

A települések turizmusának felvirágoztatását célzó beruházások indultak el megyeszerte, amelyeknek köszönhetően még vonzóbbá válnak a falvak és városok.

Nagy Orsolya

Vizsláson a közelmúltban adták át a Szalonnasütővas pihenőpontot. 

Forrás: H.Cs., NMH

A turizmus erősítésén dolgoznak szűkebb hazánk települései. Az önkormányzatok erre a célra már számos támogatást elnyertek. Pásztón jó néhány beruházás segít az idegenforgalom felvirágoztatásában. Farkas Attila, a város polgármestere portálunknak elmondta, hogy hamarosan megnyitja kapuit a Varázsvölgy a település szívében, amely számos programnak és kulturális rendezvénynek ad majd otthont. 

A településvezető korábban úgy fogalmazott, hogy a fejlesztés célja, hogy a történelmi városközpontban található, középkori hangulatú Romkert területén, az ott lévő épületegyüttes adottságaira építve, egy attraktív, turisztikai vonzerővel bíró, változatos programokat és szolgáltatásokat nyújtó komplex beruházás valósuljon meg. 

Várhatóan még idén elkezdődik a strandfejlesztés is a városban, amely során négy évszakos komplex fürdőt hoznak létre, növelve ezzel is a turisták számát. A polgármester azt is elárulta, hogy a jövőben Mátrakeresztesen pihenőhelyet és kisebb termelői piacot alakítanak ki, Hasznoson pedig a volt iskola épületéből szeretnének bakancsos turistaszállót csinálni. Az Enjoy parkkal kapcsolatban a városvezető kiemelte, hogy Pásztó lesz majd a beruházás beléptető kapuja. 

Szurdokpüspökiben és Taron is nagy turisztikai projektek indultak el, amelyeknek munkálatai a végéhez közelednek. Turopoli Zsolt, Tar polgármestere a beruházással kapcsolatban elmondta, hogy tavasszal már szeretnék megnyitni a Tar Lőrinc életét és pokoljárását bemutató attrakciót, valamint a fogadóépületet is a nagyközönség előtt. 

Pintér Miklós Ervin, Szurdokpüspöki polgármestere pedig kifejtette, hogy zajlik az eszközbeszerzés, de a támogatás által megújult a pincesorhoz vezető út, létrehoztak egy turisztikai bemutatóházat, valamint egy kerékpár- és segwaytárolót is. 

Vizsláson a közelmúltban adták át a Szalonnasütővas pihenőpontot. 
– Hasznos funkcióval szerettük volna megtölteni az egyik önkormányzati területet, ahonnan csodás kilátás nyílik a Mátrára. Korábban egyébként sajnos illegális szemétlerakó volt, így fontos volt, hogy azt felszámoljuk. Ezáltal egy helyi vállalkozó, a közmunkaprogram dolgozói és lakosok összefogásával jöhetett létre a pihenőhely, amely egyébként része az Enjoy parknak is – közölte Sándor József, aki hozzátette, hogy ez országosan is egyedülálló turisztikai attrakció, hiszen szalonnasütő vasat csak Nógrád megyében gyártottak. 

A pihenőhely híre egyébként már az ország több pontjára is eljutott, hiszen folyamatosan érkeznek látogatók, és a polgármester bízik benne, hogy a jövőben még több érdeklődőt vonz majd. Szabó Csaba, Hollókő polgármestere arra tért ki, hogy a koronavírus-világjárvány nagyon sok kárt okozott a falu turizmusában, hiszen bezártak az attrakciók, így sok bevételtől esett el a település. Ugyanakkor reméli, hogy ez az év más lesz, és végre magunk mögött hagyhatjuk a pandémiát. 

– Pár hónap múlva már a vár is nyitva lesz, de kiállításokat még nem tartunk. Utóbbiak majd csak téltől fogják várni a látogatókat. Ezen túlmenően létrehozunk egy Palóckonyha nevű vendéglátóhelyet, ahol lesz főzőiskola, de palóc ételek kóstolására is lehetőség nyílik majd. Ez egy országosan is egyedülálló kezdeményezés – hangsúlyozta a polgármester. Azt is elárulta, hogy a a faluban lévő sétányokat nagyon kedvelik a vendégek, de a Kézkilátó is közel van a településhez, így még több turistát vonz a környék.

Címkék#turizmus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában