Nemzet Színésze

2022.04.24. 14:01

Az emlékezés virágait helyezték el Zenthe Ferenc mellszobránál Salgóbányán (fotók)

Megemlékeztek Zenthe Ferenc születésének 102. évfordulójáról, valamint a színészlegenda nevét viselő színház megalapításának tízéves jubileumáról vasárnap Salgóbányán.

Veres Edina

Koszorúzással és néma főhajtással tisztelegtek a nagy múltú színész szobra előtt

Forrás: NMH/Hegedűs Márk

Fotó: Hegedus Mark

Zenthe Ferenc a Nemzet Színésze, emellett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A születésének 102. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen először Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Tőle Dr. Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere vette át a szót, kiemelve: Zenthe Ferenc az az ember volt, akiben a művészi és az emberi nagyság találkozott. 

– Salgóbánya szülötte épp húsz éve, 2002-ben vehette át a szűkebb pátriájának megbecsülését jelentő kitüntetést, a Salgótarján Díszpolgára címet. Napjainkban már joggal beszélhetünk városunkban – természetesen pozitív fenn hanggal – a Zenthe-kultuszról. A Salgóbányán elhelyezett szobra és lábnyoma, a Geocsodák házában található emlékkiállítása, a Dornyay Béla Múzeum 2014-ben megjelent kötete, a napokban napvilágot látott színházi könyv, továbbá az emléknap is tisztelgés a nagyszerű színész, és a kiváló ember előtt. Emellett pedig, nem utolsó sorban a nevét viseli megyeszékhelyünk teátruma – mondta dr. Dániel Zoltán, aki arra is rámutatott, hogy idén a Nemzet Színészének születésnapjához kötődő, immár hagyománnyá nemesedett megemlékezésen ünnepeljük a Zenthe Ferenc Színház megalakulásának 10. évfordulóját.

Mint azt az alpolgármester aláhúzta, a megyeszékhely kulturális, művészeti élete szempontjából fontos lépés volt a teátrum megalapítása. Létrehozásával, a felnőtt közönség mellett, a gyermek és ifjúsági korosztály is színvonalas színházi élményhez juthat. Dr. Dániel Zoltán hozzátette: bízik abban, hogy a színház és társulata még hosszú évtizedeken át Salgótarján kulturális nagyköveteként öregbítik majd a város hírnevét a megye, és az ország határán túl.

A rendezvény színvonalát emelte, hogy a Zenthe Ferenc Színház két alapító tagja, Sándor Zoltán és P. Kerner Edit verseket szavaltak, míg Simon Kata, a salgótarjáni teátrum művésze énekhangjával nyűgözte le a megjelenteket. 

Végül a rendezvény résztvevői elhelyezték az emlékezés virágait a színészlegenda mellszobránál, amely a salgóbányai erdészház udvarán található. Simon Lajos színházigazgató itt elmondta, hogy a Zenthe Ferenc Színház társulata nem felejtette el, hogy milyen gyökerei vannak a professzionális színjátszásnak. Épp emiatt megalakulásuk óta törekszenek a salgótarjáni és a megyei amatőr társulatokat támogatni. Jól példázza ez irányú törekvéseiket, hogy végül az emléknap részeként az egybegyűltek átvonultak a Geocsodák Házába, ahol Molière a Kényeskedők című darabját tekinthették meg a Bujáki Rigófészek Társulat amatőr színjátszóinak előadásában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában