2022.04.12. 07:36
5 milliós támogatásból kaptak új birodalmat a drégelypalánki gyerekek
Az önkormányzat korábban közel ötmillió forintot nyert el játszótér fejlesztésére a Magyar Falu Programban. A beruházás nemrégiben készült el.

Folyamatosan növekszik a lakosság száma, ezért is fontosak a hasonló beruházások
Forrás: Beküldött fotó
– Három évvel ezelőtt felülvizsgáltuk a közterületi játszótérként és óvodaudvarként is funkcionáló területen található játékeszközöket. Kiderült, nagyon sok játékot el kell bontanunk, ugyanis nem feleltek már meg az előírásoknak, illetve karbantartani és felújítani sem lehetett őket – mondta el lapunknak Rigó Dávid. A község polgármestere hozzátette: – Ezért 2020-ban pályázatot nyújtottunk be a Magyar Falu Programban játszótér fejlesztésére, amelyen végül később tartaléklistáról sikerült elnyernünk a támogatást. A beruházás kivitelezését ugyan nagyban nehezítette a koronavírus-járvány, de nemrégiben sikerült megvalósítani.
Rigó Dávid kifejtette, hogy a meglévő játszótérre különböző rugós játékokat, hintát, kombinált hintát és kombinált játékvárat is telepítettek, valamint felújították a homokozót is. Továbbá fából készült padokat és szemeteskukákat is kihelyeztek a területre. Emellett fontos volt, hogy a játszótér azon részét is lezárják, ahol eddig nem volt kerítés. A fejlesztés megvalósításával a kibővített játszóteret sokkal több gyermek tudja használni egy időben, illetve a teljesen körbezárt területen sokkal biztonságosabban használhatják a létesítményt és annak eszközeit.
– A településünkön folyamatosan növekszik a lakosság száma, köztük a gyermekek létszáma is. Ezért a lehetőségeink szerint minden olyan beruházást igyekszünk megvalósítani, amely segít ennek a tendenciának a megőrzésében és növelésében – mondta a polgármester.