Segítség

2022.03.31. 10:30

Továbbra is gyűlnek a nyugat-nógrádi adományok a menekültek számára

Sok adomány érkezett az elmúlt napokban Balassagyarmatra, melyeket szerda délután a balassagyarmati adománygyűjtő raktárban csoportosított Balla Mihály országgyűlési képviselő, Dr. Budai István tábornok, Csach Gábor polgármester, Huszár Péter alpolgármester úrral, valamint az önkéntesek csapatával.

Nool

Forrás: Balla Mihály közösségi oldala

- Az adományok egy részét előkészítettük arra, hogy el tudjuk juttatni azokhoz a menekültekhez, akik nálunk, Nyugat-Nógrádban kerültek ideiglenes elszállásolásra. Ehhez hasonló térségi segélyakciókat már szerveztünk az elmúlt hetekben, például Honton és Terényben. A vásárosnaményi elosztóközpontba célzottan olyan adományokat viszünk, amelyeket ők kértek tőlünk, és amelyekre ez idő szerint a legnagyobb szükség van a menekültek ellátásának szempontjából. Így a következő szállítmányban elsősorban plédeket, ágyneműket, valamint gyermekhigiénés szereket küldünk - írta közösségi oldalán Balla Mihály. Hozzátette: a negyedik adományszállítmány csütörtök reggel indult Balassagyarmatról Vásárosnaményba.

Több család talált már szállást a térségben

A képviselő egy másik posztjában arról írt, hogy a Magyarországra menekültek napi száma 10 ezer fő körül mozog, tehát nem mutat változást. Nagyobbik részük más országokba utazik tőlünk, de vannak olyanok, akik nálunk szeretnék kivárni a háború végét. Utóbbiak közül több család talált már ideiglenes szállást Nyugat-Nógrádban, vagy a katasztrófavédelem és más állami szervek irányításával, vagy családegyesítés céljából. 

- Továbbra is él az az elkülönített számlaszám, amit Csach Gábor polgármester úr, a Nyugat-Nógrádi Karitatív Törzs tagja a kárpátaljai menekültek megsegítésére hozott létre. Amennyiben anyagi támogatásukkal szeretnék segíteni a háborús menekültek Nógrád megyei letelepedését és életkörülményeik jobbá tételét, pénzadományaikat a következő számlaszámra várjuk: Balassagyarmat város önkormányzatának ukrajnai menekülteket segítő elkülönített számlaszáma: 10402771-00030192-00000001 - olvasható a posztban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában