Kapocs

2022.03.11. 13:02

Őrhalomnál Szíjjártó Péter helyezte el az új Ipoly-híd alapkövét (fotók)

Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter és Dusan Velic, területfejlesztésért felelős szlovák államtitkár közösen tette le pénteken délelőtt az Őrhalom és Ipolyvarbó között megépítendő közúti híd alapkövét.

Hegedűs Henrik

Forrás: NMH

Fotó: Hegedűs Márk

Az ünnepélyes eseményt megelőzően a politikusok sajtótájékoztatót tartottak. Ezen Szíjjártó Péter kiemelte, ebben a járvánnyal és háborús kihívással teli helyzetben szomjazzuk az olyan jó híreket, amelyek Magyarország és Szlovákia jelenlegi kapcsolatát jellemzik. A két nemzet közös sikertörténetének könyvében ezzel a hídépítéssel új fejezetet nyitnak, amivel megszűnik hosszú évtizedek áldatlan állapota, és egyik helyről a másikra nem húsz kilométeres kerülővel lehet majd eljutni. Csak 2010 óta már tizenkét új közúti összeköttetés létesült a határ mentén, és hat másik kivitelezése zajlik, vagy nemsokára elkezdődik. Hozzátette, a magyar-szlovák viszony erősségét a kölcsönös bizalmi alapokon túl mutatja az is, hogy tavaly minden idők legnagyobb kereskedelmi forgalmát bonyolították le a két ország között, így ebben a tekintetben hazánk második legfontosabb partnerévé vált az északi szomszéd állam.

Balla Mihály országgyűlési képviselő hozzászólásában hangsúlyozta, a hidak, mint szilárd kapcsok jelképes jelentőséggel bírnak, szimbólum értéket adnak a szívek között is, hogy mikszáthi hasonlattal élve a jó palócok és a tót atyafiak ismét szorosabb közösséget alkothassanak.

Szlovák részről előbb Jan Lunter, a besztercebányai önkormányzati régió elnöke és Dusan Velic államtitkár egyaránt hangoztatta, a családi, baráti és gazdasági kapcsolatok élénkülését hozhatja el az Ipolyon az új létesítmények felemelése.

Az alapkő-letétel előtt az Ipoly-parton Szíjjártó Péter kiáltással külön üdvözölte a folyó túloldalán megjelent őrhalmi embereket.

Hidak a folyó felett

Ahogy Balla Mihály az alapkő-letételen fogalmazott, egykor összesen 47 híd ívelt át az Ipolyon Hont és Nógrád megye területén, amelyek között akadt kizárólag gyalogos közlekedésre alkalmas is, aztán ezeket lerombolták, eltávolították, így a huszonegyedik század kötelességévé vált ezeknek az újjáformálása. Keletről nyugatra haladva áll már a rárósi, a pösténypusztai átkelő, hamarosan Ipolydamásdnál is elkészül az összekötő kapocs, és az őrhalmival párhuzamosan indul a Drégelypalánk és Ipolyhídvég közötti híd is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában