Műtő

2022.03.25. 19:50

Igazi példakép a balassagyarmati doktornő, aki mindent a gyógyításnak rendelt alá

Dr. Lavaj Fanny Emese több mint egy éve dolgozik a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet aneszteziológia és intenzív terápiás osztályán. A város önkormányzata nemrégiben Fiatal Példakép díjjal jutalmazta a 27 éves orvost.

Lászlók Judit

A városi ünnepségen virággal is köszöntötték a doktornőt, aki a Covid-részlegen tevékenykedett legutóbb

Forrás: Beküldött

– Miért éppen ezt a hivatást választotta? 
– A legrövidebb válasz erre a kérdésre talán az, hogy úgy éreztem, orvosnak kell lennem. A szűkebb családi körömből a nagymamám és nagypapám is az egészségügyben dolgozott. Azonban azt nem mondhatom, hogy bármilyen kényszer lett volna rajtam, hiszen nem kellett például praxist átvennem. Szerencsésnek érzem magam, hogy senki nem kényszerített erre a pályára. A gimnáziumi éveim alatt számtalan elképzelésem volt arról, hogy mivel szeretnék foglalkozni, viszont az orvoslás csak a későbbi diákéveim során került a látóterembe. Egyszer csak jött egy impulzus, nevezhetjük akár kattanásnak is, amikortól kezdve úgy éreztem, hogy orvos szeretnék lenni. Ahogy ez megtörtént, már nem is gondolkodtam másban, csak a gyógyításban, és erre tettem fel mindent. 

Magával ragadta a műtő 

– Hogyan és mikor került a balassagyarmati kórházba? 
– Az egyetemi éveim alatt a kötelező szakmai gyakorlataim döntő részét a balassagyarmati kórházban töltöttem. A legtöbb orvosi egyetemet kezdő fiatalhoz hasonlóan sokáig én is gyermekorvos szerettem volna lenni. Azonban az első évem sikeres zárása után épp az ápolási gyakorlatomat töltöttem a kórházban, amikor egy nap bekerültem a műtőbe, amely szinte azonnal magával ragadott. Akkor és ott úgy éreztem, hogy hagyjuk a gyermekgyógyászatot, én a műtőben szeretnék dolgozni. Ekkor még traumatológusként, később sebészként képzeltem el magam. Aztán teltek az évek, a gyakorlatok, illetve ahogy a lehetőségem és szabadidőm engedte – a szakmai gyakorlatokon felül –, eljöttem tanulni, tapasztalatot szerezni az intézménybe. A diploma megszerzését követően pedig ide sodort az élet és 2020 szeptemberétől itt is dolgozom. A sebészeti osztályon két és fél hónapot töltöttem el. Aztán ahogy növekedett a betegszám a Covid-részlegen, úgy átkerültem kezdetben a Covid subintenzív, majd intenzív osztályokra. Ez egy teljesen új és ismeretlen terület volt számomra, azonban ahogy telt az idő, minél többet láttam, annál inkább megtetszett, amibe belecsöppentem. Bármennyire is furcsa és ironikus ez a szó, tényleg megkedveltem azt, amivel ott találkoztam. Azt éreztem, hogy erre van szükségem, és valójában ez az, amit eddig kerestem. Ez a valami az a kettősség, ahogyan az anesztézia és az intenzív terápia kiegészíti egymást, illetve ahogyan a manualitás és a logikus gondolkodás találkozik. 

Ember akar maradni minden körülmények között

– Milyen célokat tűzött ki maga elé orvosként? 
– Embernek maradni. Megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Tanulni és fejlődni, folyamatosan bővíteni mind a lexikális, mind a gyakorlati tudásomat. 
– Hogyan tölti a szabadidejét? 
– Hasonlóan a velem egykorúakhoz, szeretem a barátaimmal tölteni a szabadidőmet. Jókat beszélgetni, nagyokat kirándulni, világot látni, megismerni más országok kultúráját, történelmét, gasztronómiáját, vagy otthon egyszerűen csak megnézni egy jó filmet, zenét hallgatni. Emellett szeretek úszni, illetve négyéves korom óta a síelés rabja vagyok. Így amikor tehetem, kicsit ennek a szenvedélyemnek hódolok. 
– Mit jelent önnek a Fiatal Példakép díj? 
– Nem gondolok úgy magamra, hogy bármi különlegeset tettem volna, azon túl, hogy lelkiismeretesen próbáltam végezni a feladataimat. Természetesen megtiszteltetés számomra ez az elismerés, és hálásan köszönöm mindazoknak, akik erre javasoltak. Emellett biztatást és megerősítést jelent a további munkámhoz. Ugyanakkor ez a díj nemcsak nekem, hanem a kollégáimnak is szól, akik segítenek az utam egyengetésében. 

Névjegy

Dr. Lavaj Fanny Emese Balassagyarmaton született 1994-ben. Tanulmányait a Dózsa György Általános Iskolában és a Balassi Bálint Gimnáziumban végezte. A gimnáziumi évei alatt többször részesült mind városi, mind megyei szinten a „Jó tanuló, jó sportoló” díjban. Az érettségit követően felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karára, ahol 2020 júniusában sikeres államvizsgát tett. Ez év szeptemberétől a balassagyarmati kórház sebészeti osztályán kezdett dolgozni, azonban időközben más szakterület keltette fel az érdeklődését. Így ma már az aneszteziológia és intenzív terápiás osztályon tevékenykedik.

Címkék#példakép

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában