Szeretlek, Szécsény!

2022.03.19. 17:57

Fotókkal, filmekkel, írásos emlékekkel őrzik a város valahavolt értékeit a szécsényiek

Három éve jött létre a Szeretlek, Szécsény! elnevezésű csoport a legnagyobb közösségi oldalon, a Facebookon. Ennek apropóján Csukáné Szerémy Andreával, a csoport alapítójával beszélgettünk.

Szenográdi Ferenc

Csukáné Szerémy Andrea, a csoport alapítója

Forrás: NMH

A Szeretlek, Szécsény! elnevezésű csoport megalkotója, Csukáné Szerémy Andrea, Szécsény alpolgármestere, aki ezzel a kezdeményezésével több mint kétezer szécsényit vagy Szécsényből elszármazott személyt hívott meg a közösségi platformra. Elmondta, hogy bár ének-zene tanárként végzett, de a másik kedvenc tantárgya a történelem volt, s mindig érdekelte a helytörténet, így Szécsény múltja is. Ez motiválta a „Szeretlek, Szécsény!” csoport létrehozását. 


A közösségi oldalon a csoporttagok megosztják mindazokat a fényképes vagy írásos emlékeiket egymással, amelyek a városhoz, annak múltbeli vagy jelenlegi közösségeihez, szervezeteihez, épületeihez kapcsolódnak. A felkerült fotókat szinte muzeo­lógusként véleményezik, emellett megosztják egymás között információikat, tapasztalataikat is. A csoportban valódi helytörténeti értékek bukkannak fel rendre: rég elfelejtett épületek, terek, alkotóközösségek, munkahelyi kollektívák, iskolai osztályok, ikonikus személyek kerülnek vissza az emlékezetbe. 


A fotókat Csukáné Szerémy Andrea digitalizálja, archiválja. Hírportálunknak elmesélte, hogy a dokumentumok tematikusan kerülnek fel a Facebook-oldalukra. Mint meséli, munkáját kezdettől fogva Majcher Tamás régész, történész, Őze János főépítész és Galcsik Zsolt helytörténeti kutató segíti. A fényképek, dokumentumok száma lassan eléri az ötezret. 


A csoport 2020-ban klubot is alakított a könyvtárban, ahol helytörténeti előadásokat, filmvetítéseket szerveznek. A háromhavonta megtartott foglalkozások a Facebookra is felkerülnek, s azok is látják, akik személyesen nem tudnak részt venni az eseményeken.  A csoport alapítójának tervei között szerepel egy tárlat összeállítása is, a helyi értékekből álló kiállítást pedig tavaszra tervezik a művelődési ház galériájában. 

 

A tagok rendszeresen szerveznek közös kirándulásokat is, melyeknek során megemlékeznek egy-egy történeti eseményről, illetve Szécsényhez tartozó mondákról. A csoport a múlt dokumentálása mellett a városhoz, a szülőföldhöz való kötődést is erősíti. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában