Tervek

2022.02.27. 11:23

Törődnek az önkormányzatok az elhanyagolt ingatlanokkal Nyugat-Nógrádban

Igen elszomorító képet mutatnak egyes falvakban a romos állapotú, düledező-omladozó, elhagyatott családi házak. Az önkormányzatok közbiztonsági szempontból is fokozottan figyelnek ezekre az épületekre, sőt, nem egy esetben a képviselő-testület döntése alapján maguk vásárolják meg és hasznosítják az ingatlanokat.

Hegedűs Henrik

Galgagután három, közvetlenül egymás mellett elhelyezkedő elhagyott parasztházat vásárolt meg néhány évvel ezelőtt az önkormányzat

Forrás: NMH | H.Cs

Aki gyakrabban megfordul a nyugat-nógrádi térség településein, és nemcsak a központon suhan keresztül a gépjárművel, hanem eljut esetleg az eldugottabb utcácskákba is, nem egy esetben találkozhat üresen álló házakkal. A szülők kihalását követően a leszármazottak nem törődnek ezekkel az épületekkel, máskor pedig váratlan költözés miatt tátonganak az ingatlanok üresen, s kidőlt kapukkal, kiszakadt kerítésekkel, kitört ablakokkal, málló vakolatú homlokzatokkal, netán foghíjas cserepezésű tetőszerkezetekkel szembesülhetünk. A helyi önkormányzatok gyakran tehetetlenek a helyzet kezelésében, máskor viszont, ha kedvezően alakulnak a körülmények, értékesíthetik vagy saját anyagi forrás felhasználásával hasznosíthatják az ingatlanokat. 

Élettel töltötték meg a romos házat

Romhányban évekig állt a „világ szégyenére” egy romos ház a nagyközség központi részén, a polgármesteri hivataltól alig egy kőhajításnyi távolságra. Ezt szerencsés módon töltötte meg élettel a falu vezetése. 

 Hét évvel ezelőtt megvásároltuk ezt a házat, nem hagyhattuk, hogy tovább pusztuljon, ráadásul központi fekvése miatt rengeteget rontott az általános összképen – mondta el Vezér Attila polgármester. – Itt a közfoglalkoztatott személyek bázisát rendeztük be, télen betérhetnek ide melegedni, nyáron egy hűsítőre, tárolhatják a szerszámokat, kicsit megpihenhetnek. Nagyon fontosnak éreztük, hogy akik annyi mindent megtesznek a település karbantartásáért, megszépítéséért, méltó helyet kapjanak. 

Romhányban hosszú évekig állt a „világ szégyenére” egy romos, régebbi lakóház, közel a nagyközség központi részéhez
Forrás: NMH Archív | Fotó: Ladóczki Balázs

Az önkormányzat vezetője hozzátette, Romhányban már egyre kevesebb az üresen, elhanyagoltan álló ingatlan, sokat közülük megvásároltak, korszerűsítettek, átalakítottak, és igazi otthonukká varázsolták az új lakók. 

Fokozottan felhívtuk a polgárőrtagság figyelmét, hogy járőrözéseik alkalmával ezeket a házakat gyakorta ellenőrizzék, nem történt-e illetéktelen behatolás, károkozás. A felújításra váró Laszkáry-kúriával kapcsolatban sikerült megoldani, hogy minden oldalról zárt legyen a terület – hangoztatta Vezér Attila. 

Megkezdődött a korszerűsítés

Galgagután, az evangélikus templom és a nógrádsápi elágazó közötti főútszakasz Acsa felé vezető bal oldalán három, egymás mellett közvetlenül elhelyezkedő elhagyott parasztházat vásárolt meg néhány évvel ezelőtt az önkormányzat. Agócs Gábor polgármestertől megtudtuk, ebből kettőt saját erőből, a harmadikat pedig a Magyar Falu Program pályázatán elnyert támogatási összegből szerezték meg. A középső tekintetében már megkezdődött a korszerűsítés a tetőcserével, a másik kettő esetében ez majd a jövő feladata lesz. Az ingatlanokhoz kertek kapcsolódnak, így az előzetes elképzelések szerint közösségi térként is használhatóak lesznek a házak udvarai és környezetük. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában