Noviciátus

2022.02.19. 06:50

Szécsényben régóta hagyomány a szerzetesújoncok képzése

Szécsényben még Károly Róbert király korában, 1332-ben alapították a kolostort, ahol ferences szerzetesek telepedtek le. Leszámítva a történelem egy-egy viharos szakaszát, az elmúlt évszázadok során végig ferencesek éltek itt. A rendház különlegessége, hogy hosszú évszázadok óta itt kap helyet a noviciátus, azaz a szerzetesújoncok képzése.

Szenográdi Ferenc

Ambrus és Lajos testvérek, akik egy évet töltenek el a szécsényi ferences kolostorban

Forrás: NMH

Fotó: Sz.F.

Ennek során az újoncok, vagyis a noviciusok megismerik a ferencesek életét, és vallják a magány, a befelé figyelés és a testvéri közösségbe való belépés próbatételét. Egy év alatt megismerik a ferences lelkiséget és a rendi hagyományt, és az elöljárójuk (magiszterük) vezetésével tisztázzák, hogy van-e szerzetesi hivatásuk. A próbaév végén egy évre szóló fogadalmat tesznek. További útjuk kétféleképpen alakulhat. Akik papi hivatást éreznek magukban, azok teológiai főiskolára mennek, amelynek elvégzése után pappá szentelik őket. Ők lesznek az úgynevezett klerikus testvérek, akik miséznek, gyóntatnak, lelkipásztori munkát végeznek. Azok, akik nem papként szeretnének a rend tagjai lenni, általában a próbaév után valamilyen szakmát tanulnak, vagy felsőfokú tanulmányokat végeznek. Őket laikus testvéreknek nevezzük. 

Szécsényben jelenleg két novicius él

Lajos és Ambrus testvérekkel döntésükről és a novicius életről beszélgettünk. Lajos testvér hegedűművész, zenetudományból doktorál. 

– Budapesten egy átlagos keresztény családban nőttem fel, de a papi hivatás korábban sohasem került szóba otthon. Ministrálni csak középiskolás koromtól kezdve jártam, előtte inkább a templomi kórusban szolgáltam. Hivatásom történetében egyaránt vannak természetes és természetfölötti állomások: a természetfölöttiek főleg a személyes istenkapcsolatom elmélyítését jelentették, a természetesek pedig a döntésben segítettek. 

Ambrus testvér végzettségét tekintve matematikus, tanított egyetemen és dolgozott kutatóintézetben. Ő is keresztény családban nőtt fel. – Bár katolikus hitemet elsősorban szüleimnek köszönhetem, a család közvetlenül nem játszott szerepet abban, hogy szerzetes legyek. Hosszú évek óta egyre biztosabban, végül már kényszerítő erővel éreztem a Jóisten hívó szavát, ezért döntöttem úgy, hogy jelentkezem ferencesnek. 

Lelkigyakorlat és próbatétel

A noviciátusról elmondták, hogy az évek óta állandó ritmussal, időbeosztással bír, de alapvetően minden évfolyam más. Nem mindegy, hány novicius van éppen a kolostorban, milyen életkorúak, hol tartanak a hitben, és így tovább. Természetesen sok múlik a befogadó ferences közösségen és az őket nevelő magiszteren is, aki jelenleg Loránd testvér. 

– Számunkra az itt eltöltött egy év egyszerre lelkigyakorlat és próbatétel, amelynek végén remélhetőleg fogadalmat teszünk – foglalta össze Ambrus testvér. Ami a jövőt illeti, mindketten úgy tervezik, hogy a papi pályát választják, de ennek tisztázása a következő évek feladata. A szeptemberi fogadalomtétel után Budapesten, Pasaréten folytatják tovább tanulmányaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában