Múzeumpedagógiai foglalkozás

2022.02.11. 20:41

Izgalmas múzeumi előadásokon ismerhetik meg a múltat a balassagyarmati gyerekek

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Palóc Múzeumában sikeresen működnek a múzeumpedagógiai foglalkozások, ahol az óvodások, az általános és a középiskolások intuitív keretek között ismerkednek meg a múlttal.

Lászlók Judit

Megismerhetik a népi építészetet, a palócok eredetéről született elméleteket is

Forrás: Beküldött fotó

Az MNM Palóc Múzeuma az állandó és időszaki kiállítások, a tízéves látványtár érdekességei és színes programkínálata mellett nagy hangsúlyt fektet a múzeumpedagógiai foglalkozásokra is. Jakus Julianna, a balassagyarmati intézmény művelődésszervezője elmondta, hogy ennek célja elsősorban a gyermekek érdeklődésének felkeltése, valamint az, hogy az óvodások, az általános és a középiskolások megismerkedjenek a múzeum kiállításaival, gyűjteményeivel és a múzeumban folyó munkával. Azt szeretnék elérni, hogy múzeumlátogató, a művészeteket értő és befogadó felnőtteké váljanak a gyerekek. Azzal a szándékkal közeledünk a gyermekek felé, hogy a régi korok világába való beleélés lehetőségét kínáljuk fel nekik, megismertessük őket a magyarság történetével, megszerettessük a népi kismesterségek vonzó, varázslatosan gazdag világát. Az MNM Palóc Múzeumában rengeteg kincs vár felfedezésre. – A népmesékben, az iskolai tananyagban megjelennek régi mesterségek, foglalkozások. Fontos, hogy a gyerekek megismerkedjenek azokkal a tárgyakkal, amikről hallanak. Miről mesélnek ezek az eszközök? Régen élt emberek életéről, szokásairól. Múzeumpedagógiai foglalkozásaink érintik a népismeret és a néprajz témaköröket, de irodalomtörténeti, helytörténeti tematikájú múzeumi órákat, valamint történeti játszóházakat is tartunk. A múzeumban a gyerekek hasznosítják az iskolában tanultakat, az iskolában pedig jól alkalmazhatják a múzeumi tapasztalatokat – mondta Jakus Julianna. 

A múzeum foglalkozásain megismerhetik a népi építészetet, a palócok eredetéről született elméleteket, a kalendárium jeles napjait, a régi falusi iskolát, a címereket, vagy éppen a II. világháborús magyar hadifogság történetét is. Irodalomtörténeti foglalkozásokon elemezhetik Mikszáth Kálmán novelláit, és felfedezhetik a palócokat a világirodalomban. Emellett számos kézműves-foglalkozást is tartanak az intézményben. 

A művelődésszervező kifejtette, hogy a hagyományok megismertetése nagyszerű lehetőség arra is, hogy gyermekeknek a magyar kultúrához való kötődése felerősödjön. 

– A történeti játszóházak résztvevői megismerkedhetnek az ókori Pannóniával, honfoglaló eleinkkel, Szent István törvényeivel, Mátyás király udvarával, a középkori vásárokkal, a Márton-napi búcsúval, a Rákóczi szabadságharc és az 1848-as szabadságharc korával is. A program egészét a játékos beleélés élménye jellemzi – mondta Jakus Julianna. 

Hozzátette:  Ünnepekhez, jeles alkalmakhoz kapcsolódóan is arra törekszünk, hogy megidézzük az adott kort és a történelmi eseményt. – Így például a Civitas Fortissima Emlékhét alkalmával a gyermekkel az 1922-es emléktábla-avatási ünnepségén „jártunk”. Következő időutazásunk a közelgő március 15-i nemzeti ünnephez kötődik, amikor is együtt idézzük meg a 48-as huszárezred toborzását – mondta a művelődésszervező, aki szerint ezeket a beszélgetős, tárgykészítős, dramatikus foglalkozásokat a pedagógusok és a diákok egyaránt kedvelik. 
Az MNM Palóc Múzeuma ezért továbbra is azon dolgozik, hogy minél szélesebb körben megismertesse a múzeumpedagógiai foglalkozásokban rejlő lehetőségeket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában