Csillogás

2022.01.14. 15:18

Több mint harminc év után is nagy sikereket aratnak a szépségversenyek

2022-ben immár negyedik alkalommal hirdettük meg a Tündérszépek országos versenyét, amelyre nógrádi hölgyek jelentkezését várjuk. A szépségversenyek hazai sikerei immár több mint harminc éve töretlenek, hiszen az első Miss Hungary budapesti döntőjét 1985-ben rendezték meg.

Nool

Forrás: Miss World Hungary Facebook oldal

Forras: Miss World Hungary Facebook oldal

Az 1983. szeptember 13-án megrendezett Miss Hungary szépségverseny budapesti döntőjében az első zsűrizések után a több száz jelentkezőből húsz szerencsés szépség vonulhatott fel a színpadon. Az 1983. évi, alternatív szépségversenyként emlegetett vetélkedés után 1984-ben is rendeztek szépségversenyt, de az első hivatalos Miss Hungary verseny 1985-ben volt − idézte fel a Beol.hu

Több mint 30 év elteltével is hatalmas sikert arat ez a verseny

A 2018-as Miss Hungary során ötszáz jelentkező közül több körben választották ki azt a húsz lányt, aki beköltözhetett a felkészítő táborba Visegrádra. Ott a versenyzők majdnem két héten át különféle házi versenyeken mérették meg magukat: a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúztak, így alakult ki a döntős mezőny. A nagyszabású gálaműsorban négy körben négy különböző öltözékben vonult végig a kifutón a 16 döntős lány. 

Királynő a Tündérszépek mentora

Annak idején Szarvas Andrea képviselte Békés megyét. A vésztői szépség egészen a döntőig menetelt, ahol is ő lett a legméltóbb arra, hogy Magyarországot képviselje a Miss World világdöntőn. Továbbá a közönségdíjat is elnyerte és a legszebb mosoly címet is neki ítélte meg a közönség.

Andrea a szépségversenyeken szerzett tapasztalatait már több éve a Tündérszépek versenyünk jelentkezőinek igyekszik átadni. Mentorként azon dolgozik, hogy a lányoknak igazi élmény legyen a verseny, és hogy minél jobban felkészítse őket.

Szarvas Andrea a Miss World Hungary 2018 győztese
Forrás: Miss World Hungary Facebook oldal

Keressük Nógrád megye legcsinosabb hölgyét!
Ha te is kedvet kaptál, a Tündérszépek versenyünkre való jelentkezés igen egyszerű, hiszen nincs más dolgod mint a tunderszepek.hu oldalon kitölteni az űrlapot, és mellé csatolni egy egész alakos ruhás, bikinis, illetve portréfotót, és máris indulhatnak a rendkívül megtisztelő címért és az értékes nyereményeinkért.

2022-ben, immár negyedik alkalommal keressük Nógrád megye legcsinosabb Tündérszépét országos szépségversenyünkön. December 15-től jelentkezhetnek a 18-29 év közötti hölgyek. Érdemes mielőbb nevezni, hiszen az előzsűrizés folyamatos! A dicsőség mellett értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket: egzotikus utazás két fő részére, értékes mobiltelefonok.

Több mint 30 év elteltével is hatalmas sikert arat ez a verseny. A 2018-as Miss Hungary során ötszáz jelentkező közül több körben választották ki azt a húsz lányt, aki beköltözhetett a felkészítő táborba Visegrádra. Ott a versenyzők majdnem két héten át különféle házi versenyeken mérették meg magukat: a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúztak, így alakult ki a döntős mezőny. A nagyszabású gálaműsorban négy körben négy különböző öltözékben vonult végig a kifutón a 16 döntős lány. 

Annak idején Szarvas Andrea képviselte Békés megyét. A vésztői szépség egészen a döntőig menetelt, ahol is ő lett a legméltóbb arra, hogy Magyarországot képviselje a Miss World világdöntőn. Továbbá a közönségdíjat is elnyerte és a legszebb mosoly címet is neki ítélte meg a közönség.

Andrea a szépségversenyeken szerzett tapasztalatait már több éve a Tündérszépek versenyünk jelentkezőinek igyekszik átadni. Mentorként azon dolgozik, hogy a lányoknak igazi élmény legyen a verseny, és hogy minél jobban felkészítse őket.

Szarvas Andrea a Miss World Hungary 2018 győztese
Forrás: Miss World Hungary Facebook oldal

Keressük Nógrád megye legcsinosabb hölgyét!
Ha te is kedvet kaptál, a Tündérszépek versenyünkre való jelentkezés igen egyszerű, hiszen nincs más dolgod mint a tunderszepek.hu oldalon kitölteni az űrlapot, és mellé csatolni egy egész alakos ruhás, bikinis, illetve portréfotót, és máris indulhatnak a rendkívül megtisztelő címért és az értékes nyereményeinkért.

2022-ben, immár negyedik alkalommal keressük Nógrád megye legcsinosabb Tündérszépét országos szépségversenyünkön. December 15-től jelentkezhetnek a 18-29 év közötti hölgyek. Érdemes mielőbb nevezni, hiszen az előzsűrizés folyamatos! A dicsőség mellett értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket: egzotikus utazás két fő részére, értékes mobiltelefonok.

Ezek is érdekelhetik