Rendezvény

2022.01.22. 20:20

Testvérvárosi összetartozását ünnepelte Szécsény és Fülek

A magyar kultúra napján, szombat délután ünnepelték Szécsény és Fülek testvérvárosi összetartozását a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Kubinyi Ferenc Múzeumában.

Lászlók Judit

A kerekasztal beszélgetésen a két város, illetve a térség testvér kapcsolatának tartalomfejlesztéséről volt szó

Forrás: NMH

Fotó: L. J.

A Testvérünk Fülek című rendezvényt az Erkel Ferenc Vegyeskar előadása nyitotta meg, majd Balla Mihály országgyűlési képviselő mondott beszédet. 

A magyar kultúra napja nem csak azt fejezheti ki, hogy együvé tartozunk, hanem azt is jelenti, hogy megőrizzük azokat a kulturális kötődéseinket, amely az elmúlt évszázadokban egyben tartotta ezt a nemzetet és ennek a nemzetnek a kultúráját. Ezen a napon köszönettel tartozunk minden egyes olyan alkotónak, aki valami jeleset tett az elmúlt évszázadokban a magyar kultúráért 

– hangsúlyozta Balla Mihály.

 

Ezt követően Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntőjében szintén a magyar kultúrát méltatta. Majd dr. Shah Gabriella, a Dornyai Béla Múzeum igazgatója megnyitotta a kortárs szécsényi és füleki alkotók műveiből álló Testvérképek című festmény kiállítást. Ezután pedig dr. Limbacher Gábor, az MNM Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatója mutatta be a füleki Pro Futuro Polgári Társulás Motolla Kézműves Baráti Kör, valamint a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesület tagjainak alkotásaiból álló Népi iparművészeti tárlatot. 

A kortárs füleki és szécsényi alkotók festményeit bemutató, Testvérképek című kiállítást Dr. Shah Gabriella művészettörténész, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatója nyitotta megForrás: L. J. / NMH

A program további részét képezte egy kerekasztal beszélgetés, amelyen a két város, illetve a térség testvér kapcsolatának tartalomfejlesztéséről volt szó. A Balla Mihály által vezetett tanácskozáson részt vett Agócs Attila Fülek polgármestere, Stayer László Szécsény polgármestere, dr. Limbacher Gábor, Vitéz Gábor, a Füleki Vármúzeum munkatársa, P. Jakub Martaus, a Füleki Ferences Kolostor elöljárója és Posztós Erik plébános, a Szécsényi Ferences Kolostor képviseletében. 

 

A beszélgetésen többek között szó esett a két város kulturális területen való együttműködéséről, a két múzeum 2023-ban Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára tervezett programjáról, valamint a két ferences rendházat érintő projektről. Utóbbi célja Szécsény, Szentkút, Fülek és Pozsony ferences kulturális és épített örökségének felújítása a vallási célú turizmus jegyében. A tanácskozást végül a közös pályázati lehetőségek felvetésével zárták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában