2022.01.14. 20:01
Támadnak a fagyok: körültekintés nélkül veszélyes jégre lépni
Az előrejelzések szerint jövő hét közepéig kemény mínuszokra lehet számítani, a befagyott nógrádi tavak pedig sok embert vonzanak. A szakemberek felhívják a figyelmet: csak a kijelölt helyeken szabad a jégre menni!
Kapás Márton, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője elmondta: csak olyan helyen szabad a jégen tartózkodni, amit sportolásra, ott-tartózkodásra kijelöltek.
– Mindig győződjünk meg arról, hogy a jég biztonságos az általunk végzett tevékenységre. Nyílt vízfelületek jegére csak akkor merészkedjünk, ha az legalább tíz centiméter vastagságú, nem olvad, valamint jók a látási viszonyok. Ha nem tudjuk megállapítani, hogy milyen vastag lehet a jég, inkább ne kockáztassunk. Fontos az is, hogy a parttól ne távolodjunk el, s egyedül semmiképp ne tartózkodjunk a jégen. Tilos a szabad vizek jegére lépni éjszaka és korlátozott látási viszonyok között – tette hozzá.
– Ha beszakad a jég alattunk, akkor feküdjünk hasra, lehetőleg arccal a part felé, és lassú mozdulatokkal próbáljuk meg a legközelebbi biztos pontot elérni! Akadályozzuk meg, hogy a jégfelület alá csússzunk vagy lemerüljünk! Kerüljük a felesleges mozdulatokat, továbbá igyekezzünk a lábunkkal az ellenkező irányban lévő jég szélét elérni, és a part felé lökjük előre magunkat! Ha lesüllyedtünk a jég alá, akkor próbáljuk a szemünket nyitva tartani és felnézni. A közelben lévő jégtörés helyét a beeső fénysugár alapján fel lehet ismerni. Kijutás után menjünk meleg helyre, szárítkozzunk meg és igyunk forró, meleg italt!
Az utóbbi években Nógrád megyében nem történt a jégen való tartózkodáshoz, sportoláshoz kapcsolódó baleset, melynél a tűzoltóknak be kellett volna avatkozniuk.
Megyénk hivatásos tűzoltói az önkéntes szervezetek bevonásával minden évben jégről mentési gyakorlatot tartanak, hogy felkészüljenek az éles helyzetekre. Kapás Márton elmondta: aki segítene a bajbajutottnak, a jég felszíne felett hason csúszva közelítsen a személyhez. A mentést végzőt kötelekkel, társakkal érdemes biztosítani. Ha nincs más eszköz, akkor egy hosszú, de erős ágat vagy ruhadarabot kell nyújtani a segítségre szorulónak.
– Abban az esetben, ha a beszakadt jég alá került a személy, a mentési kísérletet már csak felkészült szakemberek tudják végezni. Ez esetben azonnal tűzoltói segítséget kell kérni a 112-es központi segélyhívó telefonszámon – ismertette Kapás Márton.
Az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület tagjai többször is gyakorolják a jégről való mentési feladatokat a hideg időben. E télen eddig már két gyakorlatot tartottak a Nyírjesi tavon annak ellenére, hogy az elmúlt években nem kellett senkit kimenteni befagyott tóról a térségben.
– A jégről mentési feladatok rendszeres ismétlésének célja, hogy megfelelően felkészüljünk az efféle jellegű segítségnyújtásra – mondta Renner Péter, az egyesület kommunikációs vezetője. Hozzátette, hogy az elmúlt két évben karácsony előtt egy feldíszített fenyőfát is elhelyeztek a víz alatt, ezzel is felhívva a figyelmet a jégen való tartózkodás veszélyeire.