Megelőzés

2022.01.28. 06:50

Nógrádban is számos tragédiát okoztak már a kéménytüzek

Könnyen a lángok martalékává válhat akár egy egész épület, ha nem gondoskodnak megfelelően a kémény rendszeres tisztításáról.

Nagy Orsolya

Illusztrációs fotó

Fotó: Hüvösi Csaba

Már 21 kéménytűzhöz vonultak idén szűkebb hazánk tűzoltói, pedig még csak január eleje van. Tavaly országos szinten több mint ezer ilyen esethez riasztották a lánglovagokat, a megyében pedig 77 kéménytűz volt 2021-ben. Kapás Márton, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője elmondta, hogy a tűzoltók az elmúlt napokban 8 kéménytűznél avatkoztak be, amelyek nagy részét általában gondatlanság okozza. 

– A kémények rendszeres tisztításának hiányában a lerakódott égéstermékek miatt csökken a kémény belső keresztmetszete, így a füst visszaáramolhat a házba. A kémény belső falára rakódott vastag korom és kátrányréteg a fűtés során létrejövő hő hatására izzani kezdhet, és akár meg is gyulladhat. Az így keletkező lángok átterjedhetnek a ház tetőszerkezetére is, és akár az egész épület a lángok martalékává válhat – közölte Kapás Márton. 

Hozzátette: a kéménytüzek veszélyét el lehet kerülni úgy, hogy tesznek otthonuk biztonságáért. 

A megbízott szóvivő felhívta a figyelmet, hogy amennyiben valaki gázzal fűt, akkor a kéményt kétévente, ha szilárd tüzelővel, akkor pedig évente érdemes szakemberrel megnézetni. 

– 2018. január 1-je óta a kéményseprők nem mennek ki automatikusan a családi házakhoz, az ellenőrzésre időpontot kell egyeztetni. Magánszemélyeknek az időpontfoglalás, a kémény ellenőrzése, és ha szükséges, a tisztítása is ingyenes. A társasházakba pedig automatikusan érkeznek a kéményseprők – emelte ki Kapás Márton. 

Mint mondta, ügyelni kell arra, hogy mindig megfelelő minőségű tűzifával fűtsenek. Sosem szabad háztartási hulladékot égetni, valamint lakkozott vagy festett fát az otthoni fűtőberendezésben. Ezek nemcsak rendkívüli módon szennyezik a levegőt, hanem mérgező gázokat is kibocsáthatnak, amelyek veszélyt jelenthetnek az adott háztartásban élőkre. 

Emellett fokozzák a kéményben a korom és a kátrány lerakódását is, amely kéménytüzek kialakulását eredményezi. 

A fűtőberendezések nem rendeltetésszerű használata jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetekhez is vezethet. 

Sokan saját maguk is gondoskodnak otthonuk biztonságáról. 

A Taron élő Nagy Lajos félévente ellenőrizteti kéménye állapotát a katasztrófavédelem munkatársával, aki ki is tisztítja azt, amennyiben szükség van rá. Ezen túlmenően ő maga is átkotorja körülbelül hathetente a kéményt, hiszen fontos, hogy az égéstermék megfelelő módon távozzon, elkerülve így az esetleges bajt. 

 

Megyeszerte több eset is történt

Amint arról portálunk is beszámolt, Endrefalvára, Varsányba és Diósjenőre is kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat a napokban. Utóbbi településen az izzás a vályogfalra is átterjedt, így a falat is meg kellett bontani a tűz eloltásához. Ezen túlmenően Kazáron, Karancsalján is lerakódott égéstermék gyulladt meg a családi házak kéményeiben. A lerakódott kormot és kátrányt eltávolították a helyszínekre siető lánglovagok. Egy másik napon Hugyagon, Diósjenőn és Rimócon is gondot okozott a kéményben lerakódott égéstermék. A vonuló egységek rövid időn belül eltávolították az izzó részeket. Rimócon azonban egy, a kéménybe épített gerenda is átizzott, így a födémet is meg kellett bontani a tűz eloltásához. Személyi sérülés egyik eset során sem történt. 

 

Fontos, hogy rendszeresen ellenőriztessük a kémények állapotát a katasztrófavédelem munkatársaival 

Illusztráció: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában