Salgótarján

2022.01.28. 11:00

Megkerüli várost a nyílt gyalogtúra

A megye­szék­helyt megkerülő, több mint 13 kilométeres nyílt gyalogtúrát hirdet a Zöld Út Természetjárók Egyesülete (ZÚTE) január 29-én, szombaton, Salgótarján várossá avatásának 100 éves jubileuma alkalmából. A résztvevők 8 óra 50 perckor találkoznak a zagyvarónai Mátyás király úti autóbusz-végállomásnál.

V. E.

– A kiindulási pont a 14-es számú helyi járati busszal közelíthető meg, amely 8 óra 5 perckor indul Baglyasaljáról, majd úgy 40 perccel később érkezik meg Salgótarján Fő terére. A túrázókat Vincze Gábor vezeti, legkésőbb 9 óra órakor indulnak, és mintegy öt–hat órán át gyalogolnak – tette közzé a ZÚTE a közösségi oldalán. 
Az útvonal Zagyvaróna után érinti az Őr-hegyet, az erőműi salakhegyet, a pintértelepi Viola-Maja magánkilátót, a Hurka-Pécskő maradványait, a Pécskő csúcsát, a Dolinkát. A következő pont a Kohász Művelődési Központ, ahol a kevésbé aktívak befejezhetik a gyaloglást. A többiek az Acélgyári salakhegy mentén folytatják útjukat, majd a Ferenc-telep mellett elhaladva felkapaszkodnak a Gedőcz-tetőre is, majd visszatérnek Zagyvarónára. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában