Újszülött

2022.01.22. 16:35

Lelkigyakorlaton adnak reményt a gyermekre vágyó pároknak Szentkúton

Szűkebb hazánkban is több olyan pár volt már, és van jelenleg is, akik 8-10 évet, sőt akár ennél is több időt vártak, várnak arra, hogy egy újszülöttel legyen teljes a családjuk

G. K.

Csépányi Gábor atya szervezi meg a foglalkozást Beküldött fotó

Az eddigi visszajelzések alapján a gyermekre vágyók lelkigyakorlatán részt vevő házaspárok esetében, a programot követően 30-40 százalékuknál megfogant a baba. 

Az orvosi diplomával is rendelkező Csépányi Gábor atya különféle szakemberek, valamint korábbi résztvevők segítségével immár hetedik éve szervezi meg Mátraverebély-Szentkúton a háromnapos foglalkozását. 

Legfeljebb tizenöt párral, február 11. és 13. – péntektől vasárnapig – között idén is elindul a nemzeti kegyhely bentlakásos lelkigyakorlata, ahová első gyermekükre vágyó katolikus házastársak jelentkezhetnek. 

– A foglalkozásra érkezők között nem ritka, akik 8-10 esztendőt, sőt akadtak olyanok is, akik évtizedeket vártak a gyermekáldásra. Előfordult már olyan is, hogy egy hölgy változókorba lépett, amikor megfogant a baba – mondta el lapunknak Csépányi Gábor. 
Az atya hozzátette: két lelki okot említene meg, amely terméketlen állapotot okozhat. 

– Az egyik, hogy a nő gyermekként kezeli a férjét és nem egyenrangú felnőttként élnek a házasságban, a másik pedig, hogy nem sikerült a szülőkről való leválás – sorolta az atya saját tapasztalataira hivatkozva, majd kiemelte, ahol Isten jelen van, ott élet fakad. 

Mint megtudtuk: a februári hétvége az egymás felé fordulást és a Teremtőre való hangolódást is segíti majd. A párok többnyire azért vesznek részt ezen a programon, mert lelki szabadságra, feltöltődésre, erőre vágynak, valamint meg szeretnék látni Isten akaratát és belenyugodni abba. – Személy szerint minden olyan módszert támogatok, amely a természetes úton való megtermékenyülést segíti. Azonban minden olyat ellenzek, amelyek helyettesítik azt, hogy egy férfi és egy nő házastársi együttlétéből fakad az élet – hangsúlyozta Csépányi Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában