Sajtótájékoztató

2022.01.27. 13:52

Komolyabb fejlesztések következnek Nyugat-Nógrádban a TOP Plusz programban

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 2021-ben zárult szakaszának nyugat-nógrádi eredményeit értékelte csütörtöki sajtótájékoztatóján Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője, és egyben kitekintett a mostanában nyílt pályázati lehetőségekre is.

Hegedűs Henrik

Balla Mihály egy korábbi sajtótájékoztatón

Forrás: Nool Archívum

Fotó: L. B.

A honatya elmondta, az elmúlt hétéves időszakban összesen mintegy 27,7 milliárd forint érkezett a TOP-források jóvoltából Nyugat-Nógrádba, ezek java részét a települési önkormányzatok fejlesztéseire fordították. A támogatások jóvoltából energetikai, egészségügyi, szociális, és turisztikai területen egyaránt megvalósultak komolyabb beruházások. Balla Mihály hozzátette, a központi hozzájárulásoknak köszönhetően az intézményrendszer 85 százaléka megújult, és törekednek arra, hogy a következő szakaszban ez a korszerűsítés-sorozat teljes körűvé váljon, előtérbe helyezve a továbbiakban a rezsiköltségek csökkentését. Ezek közül kiemelte a bölcsőde-létesítéseket, hangsúlyozva, hogy míg 2010-ben csupán egyetlen ilyen intézmény működött a térségben, addig mára tizenegy településen alakították ki ezeket a gyermeknevelő pontokat, így az anyukák hamarabb visszazökkenhetnek a munka világába. Ezen kívül jelentősebb összegek jutottak a helyi csapadékvíz-elvezetési gondok megoldására.

A képviselő hasonlóképpen szólt még arról, hogy a fejlesztések egyik országos nyertesének tekinthető Balassagyarmat, illetve az új TOP-támogatások révén megyénk nyugati felében több mint 40 kilométernyi útszakasz újulhat meg 2022-ben, és a települési infrastrukturális rendszerek is tovább bővülhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában