Alkotás

2022.01.04. 14:36

Kiállítást nyitottak a salgótarjáni és a révkomáromi képzőművészek

Bár a vírusjárvány miatt nem az eredeti elképzelések szerint valósult meg a salgótarjáni és a révkomáromi képzőművészek Nemzedék kapcsok című kiállítása – minthogy a nyilvános megnyitóünnepség a Limes Galériában elmaradt –, de e program újabb jelentős hozzájárulást jelent a Balassi Bálint Asztaltársaság és a St.Art 20:10 elnevezésű helyi központú művészközösség, valamint a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete közötti együttműködés folyamatában.

Csongrády Béla

Orbán György, a Balassi Bálint Asztaltársaság elnöke

Forrás: NMH

A kapcsolat első lépéseit az érintettek 2017 májusában Kopócs Tibor kezdeményezésére tették meg. Ő volt akkoriban s a legutóbbi időkig elnöke a 2014-ben a Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Társaság jogutódjaként létrejött Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének. 

Az akkor nyolcvanegy éves művész ismeretei, tapasztalatai alapján vetette fel ezt a lehetőséget, amelynek fontos dokumentumaként az általa szerkesztett Atelier című folyóiratban szó esett a Salgótarjáni Tavaszi Tárlatról és megjelent a Sóshartyánban élő író, költő, szerkesztő illusztrációkkal gazdagított tanulmánya a nógrádi megyeszékhely művészeti életéről. Kopócs Tibor javaslata egy szerződésben rögzíttetett. Ennek alapján került sor 2018 júniusában Révkomáromban az első közös kiállításra Parola címmel. Ezután hamarosan – mintegy két hónap múlva – ugyanezen elnevezéssel Salgótarjánban a Dornyay Béla Múzeumban rendezték meg az együttes tárlatot. Ezt a két bemutatót továbbiak követték. Az együttműködés magyarországi résztvevői élén Orbán György János állt és áll. A Balassi Bálint Asztaltársaság – nemrégiben újraválasztott – elnöke tájékoztatta lapunkat a bevezetőben jelzett közelmúltbéli történésekről is. 

Elmondta, hogy a Nemzedék kapcsok című révkomáromi kiállítást a különböző generációkhoz tartozó alkotók fűzik egységbe. Bár az eltérő korú művészek különböző utakon indultak el, illetve járnak, mégis felismerhetők fejlődésük közös pontjai. E jellemzők érzékeltetése érdekében a szervezők azt kérték az idősebb – 60 feletti – életkorú művészektől, hogy lehetőségeik szerint prezentálják különböző korszakaikat is. A határon inneni Balassi Bálint Asztaltársaság illetve St.Art 20:10 részéről tíz alkotó – Bakos Ferenc, Birkás Babett, Földi Gergő, Gedeon Hajnalka, Gelencsér János, Handó Péter, Ispán Tibor, Kun Péter, Losonczy Ildikó és Orbán György János – kapott lehetőséget műveinek bemutatására. A felvidékieket ugyancsak tízen – A. Bak Péter, Füzik Szilvia, Godány Sándor, Golasz Tímea, Király Zsuzsa, Kopócs Tibor, Kovács Csonga Anikó, Petrla Ferenc Senor, Shniererová Miriama és Végh Éva – képviselik. A változatos műfajú alkotások természetesen mindenekelőtt a művészek egyéni arculatára mutatnak rá, de szélesebb értelemben valamelyest jelzik, tükrözik a képzőművészeti kultúra napjainkbéli helyzetét is. 

Valamennyi résztvevő azt reméli, hogy az újabb kiállítással erősödik a Kárpát-medencei magyarság e két területének képviselői közti nemcsak alkotói, szervezeti kapcsolat, hanem emberi viszonyrendszer, barátság is. Sőt elképzeléseik, törekvéseik között az a célkitűzés is szerepel, hogy a művek tartalma egyszersmind üzenetnek is tekinthető legyen az érdeklődők s várhatóan egyre szélesedő befogadói körök számára. A tárlat jelenleg is látogatható s az érintettek abban bíznak, hogy január végén – ha az akkori egészségügyi szabályok megengedik – immár közönség előtt zárhatják be legújabb közös tárlatukat, amely majd – terveik szerint – Salgótarjánban is látható lesz. 
 

Töretlenül dolgozik az új vezetés
Novemberben a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete vezetésében változás következett be. Ugyanis Kopócs Tibor festőművész mintegy harminc évnyi irányítói tevékenység után átadta az egyesület vezetését Kovács Csonga Anikónak, aki szintén festőművész. S a jelenlegi kiállítást már az új stáb – soraiban Balla Rita művészettörténész kurátorral – szervezte meg, bizonyítván, hogy e változás – elismerve Kopócs Tibor szerepét – a projekt jövője szempontjából is biztató előjelű. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában