Hidegfesztivál

2022.01.09. 10:37

Hidegrekordokat ünnepeltek az ország legfagyosabb településén, Zabaron (fotók)

Hiába a csípős időjárás szombaton a II. Zabari Hidegfesztivál látogatók hadát vonzotta a hazánk leghidegebbjeként számon tartott településre, Zabarra. A hőmérők ugyan alig emelkedtek nulla fok fölé, a házigazdák vendégszeretete, a színes programok miatti jókedv, és a levegőt megtöltő ínycsiklandó illatok mind melegséget csempésztek az érdeklődők szívébe.

Veres Edina

Forrás: Ladóczki Balázs/NMH

Fotó: Ladóczki Balázs

Zabar polgármestere elmondta: a községük arról lett híres, hogy amióta meteorológiai mérőállomás üzemel náluk, sorra döntik a napi hidegrekordokat. Végül közösségi programjukat is e különlegesség köré építették ki. Ferencz Nándor arra is rámutatott, hogy két évvel ezelőtt, január 11-én szavukat adták arra, hogy az első hidegfesztivál hagyományteremtő lesz, de sajnos az ígéretük betartásában a Covid-19 vírus megakadályozta őket tavaly év elején. Nyáron azonban lelkesen és elszántan, a jövőbe vetett bizalommal láttak hozzá a programok szervezésének, amely munka végül január 8-án révbe érhetett.

– Az időpontból fakadóan a rendezvényünk lényegében hazánk első közösségi eseménye. Reméljük, hogy az idei hidegfesztivált követően már nem lesz akadálya az ilyen programok megszervezésének, és így nyugodtan tervezhetünk a jövőt, illetve a harmadik fesztivált illetően – hangsúlyozta bizakodva a polgármester. 

Az esemény megnyitóján Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, és Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke egyaránt méltatták a települést, illetve további támogatásukról biztosították a faluvezetést és a helyieket.

Miután Csák András atya megáldotta a rendezvényt, Barta Sylvia időjárás-jelentőt hallgathatták meg az egybegyűltek, aki kifejtette: igaz, hóból nem jutott most Zabarba, de a szombati időjárás hűen tükrözte a fesztivál nevét. 

– Korán reggelről -8-10 Celsius fokot mérhettünk. A programok egy sportprodukcióval indultak ez idő tájt, ugyanis Szilágyi Zoltán, a magyar Jégember félmeztelen futott a településen. Természetesen ezt egy komoly bemelegítés előzte meg, amelybe mi is bekapcsolódtunk – mondta nevetve az időjárás-jelentő, aki azt is megjegyezte, hogy a hideg a következő napokban is jellemző lesz a községre. 

A fesztivál fagyoskodó résztvevőinek lehetőségük volt tábortűz köré gyűlni, hogy kicsit átmelegedjenek

A farakást a világbajnok távlövő íjász, Mónus József gyújtotta meg egy lángoló nyílvessző kilövésével. A Fehér farkas néven is ismert világbajnok örömmel mutatta meg az érdeklődőknek „munkaeszközeit”, sőt az íjászat rejtelmeibe is szívesen bevezette a megjelenteket, akiknek a nap folyamán bemutatóval is készült.

Mindeközben a sparheltek és egyéb eszközök mellett a főzőverseny résztvevői serénykedtek, aminek köszönhetően az ínycsiklandó ételek mellett különböző ízesítésű forralt borokat is értékelhetett a zsűri. 

A II. Zabari Hidegfesztivál, akárcsak az első, nem csupán helyi fellépőket és vendégeket vonzott a faluba. A környező települések – úgymint Cered, Szilaspogony, illetve a Heves megyei Istenmezeje – mellett a Felvidékről határon túli résztvevők is érkeztek. Ezentúl hazánk „legmelegebb” településéről, azaz Szerepről is jöttek látogatók Zabarba azért, hogy egyebek mellett az ország leghidegebb pontján felállított színpadon bemutassák népi szokásaikat. Az óvodások, iskolások és hagyományőrző csoportok előadásait követően a nap sztárvendégeként az Irigy Hónaljmirigy nevű formáció lépett színpadra, majd a Nógrád Táncegyüttes tagjai a Dűvő Zenekar muzsikájára ropták a táncot a nagyérdemű előtt.

A Hidegfesztiválról az Országos Meteorológiai Szolgálat szakemberei is bejelentkeztek a szervezet közösségi oldalán. Amint elmondták: 1999 óta működik meteorológiai mérőállomás Zabaron. Ez idő alatt a falu megdöntött több minimum hőmérsékleti rekordot is, amelyek közül jelenleg 58-at birtokol. A legkiemelkedőbbet 2003. január 12-én mérték, amikor is -31,9 fokig süllyedt a levegő hőmérséklete a községben.

Ismét a településre látogatott a Jégember

Az Északi Szabad Hajdúk mellett Szilágyi Zoltánt, a magyar Jégembert is régi ismerősként üdvözölték a házigazdák. Az extrém sportoló a második rekordját, illetve az első világrekordját Zabarnak köszönheti, hiszen tavaly, január végén rövid nadrágban, mezítláb, mínusz hat fokban egy félmaratoni távot futott le. Szilágyi Zoltán az egybegyűlteknek például azt is elárulta, hogy jelenleg a harmadik rekordja felállítására készül. A célja, hogy a Mátrában egy teljes maratont le tudjon futni a fagypont alatti hőmérsékletben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában