Program

2022.01.22. 07:30

Fülekkel való testvérvárosi kapcsolatát ünnepli Szécsény

Fülek és Szécsény kapcsolata több évtizedes múltra tekint vissza, amelyet a két város polgármestere 2008-ban ünnepélyes keretek között, aláírásukkal erősített meg.

Sz. F.

A múzeumi programmal a határvidék összetartozását is hangsúlyozzák 

Forrás: NMH

A múzeumi programmal a határvidék összetartozását is hangsúlyozzák 

Forras: NMH

A magyar kultúra napjához kapcsolódva Szécsényben Testvérünk Fülek címmel január 22-én ünneplik a két város összetartozását. Az MNM Kubinyi Ferenc Múzeuma szervezte színes program 15 órakor az Erkel Ferenc Vegyeskar fellépésével kezdődik. Ezt követően Balla Mihály országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszönti a megjelenteket. A kortárs füleki és szécsényi alkotók festményeit bemutató, Testvérképek című kiállítást Dr. Shah Gabriella művészettörténész, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatója nyitja meg. 

A füleki Pro Futuro Polgári Társulás Motolla Kézműves Baráti Köre és a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete tagjainak munkáiból szervezett kiállítást Dr. Limbacher Gábor, a szécsényi múzeum igazgatója nyitja meg. A megnyitót követően kézműves-foglalkozásra nyílik lehetőség. 

A 16 órakor kezdődő kerekasztal-beszélgetés témája a két város és térsége kapcsolatainak további fejlesztési lehetőségei. A beszélgetésben, amelyet Balla Mihály országgyűlési képviselő vezet, részt vesz a két ferences rendház vezetője, a két város polgármestere, a füleki és szécsényi múzeum igazgatója. 

Ezt követően 16 órai kezdettel a zenéé, éneké, táncé lesz a főszerep, amelyben közreműködik: Agócs Gergely, Kovács-Benko Fruzsina, Slovák Viliam és a Palócföld Néptáncegyüttes. 

A Testvérünk Fülek rendezvénysorozat füleki és szécsényi borok kóstolásával zárul. A rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában