Talált tárgyak

2022.01.23. 06:50

Elképesztő, miket hagynak el a nógrádiak a tömegközlekedési járatokon

Ütvefúró, hűtőszekrény, roller és babakocsi – csak néhány dolog azok közül, amiket az utasok már vonatokon, buszokon felejtettek. Azonban az is előfordult, hogy nyolcmillió forint maradt a járaton. A talált tárgyak több mint fele visszakerül a feledékeny tulajdonoshoz.

Gulyás Edina

Az elmúlt évben mintegy 7500 talált holmit adtak le a vasúttársaság részére

Forrás: NMH

Fotó: Balazs Ladoczki

Volánbusz autóbuszjáratain az utasok legtöbbször utazótáskákat, ruhaneműt, kulcscsomót és igazolványokat – személyi igazolvány, lakcímkártya, adóigazolvány – hagynak. Tavaly a járatokon, illetve az autóbusz-állomásokon is találtak néhány extrémnek nevezhető tárgyat, egyebek mellett hűtőszekrényt, de kőműves szerszámkészletet is hagyott már el a gazdája. 

Az elmúlt évben országos szinten nagyjából 8 millió 700 ezer forintot hagytak a járatokon az utasok. A legnagyobb, autóbuszon felejtett összeg nyolcmillió forint volt, amit vissza is kapott a tulajdonosa. 

– A salgótarjáni autóbusz-állomáson a tavalyi évben 35 talált tárgyat regisztráltak a munkatársak, ezek több mint felét sikerült visszajuttatni tulajdonosának. Ezenkívül mintegy 53 ezer forintnyi készpénzt is találtak a térségben közlekedő járatokon – tájékoztatott a Volánbusz Zrt. kommunikációs igazgatósága. – A talált tárgyakat a társaság három hónapig őrzi meg. Az elvesztett értékeikkel kapcsolatban az utasok az autóbusz-állomásokon személyesen érdeklődhetnek, de a társaság honlapján közzétett elérhetőségeken is kaphatnak felvilágosítást. 

MÁV Zrt. megkeresésünkre közölte: tavaly közel 7500 talált tárgyat adtak le országszerte a vasúttársaság részére, amiből több mint 4000 került vissza a gazdájához. A vonatokon vagy vasútállomásokon elveszített tárgyakkal kapcsolatban az utasok a MÁVDIREKT éjjel-nappal hívható telefonszámán érdeklődhetnek. 

A MÁV Zrt. kommunikációs osztályától megtudtuk: legtöbbször különböző okmányokat, mobiltelefonokat, számítástechnikai eszközöket, csomagokat hagynak fent az utasok a szerelvényeken. Nógrádban korábban volt már példa babakocsira, hangszerre és nagyobb mennyiségű készpénzre is, ami – a legtöbb tárgyhoz hasonlóan – szerencsésen vissza is jutott a tulajdonosához. A legtöbb talált tárgyat jellemzően a végállomáson adják le, így a megyénkben közlekedő vonatokon felejtett dolgok általában a hatvani vasútállomásra kerülnek. 

Mint arról beszámoltak, a nagyobb összegek, amit elveszítenek az utasok, általában több tízezer forintra rúgnak. Tavaly a hegedű, a gitár, az ütvefúró, a roller és okosóra voltak a legérdekesebbek, amit a vonatokon találtak. 

Az elveszett tárgyakat általában a szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók, a takarító személyzet vagy az utasok találják meg és adják le a vasútállomásokon, így a személyes ügyfélszolgálatra kerülnek, ahol nyilvántartják azokat. Amennyiben bankkártyát vagy okmányt hagynak el, és azok tulajdonosa név szerint azonosítható, a munkatársak eljuttatják a bankkártya-kibocsátónak, illetve az azt kiállító hatóságnak. Abban az esetben, ha a tulajdonos személye nem azonosítható, egy kijelölt helyiségben 90 napig őrzik azt meg. A romlandó élelmiszereket csak rövid ideig tárolják, ha senki sem keresi, megsemmisítik. 

 

A tömegközlekedési eszközöket sokan szánt szándékkal szemetelik össze

A vasúttársaság 2012-ben központosított találttárgy-nyilvántartást vezetett be, amely bármely, hozzáférési joggal rendelkező szolgálati helyről könnyedén elérhető. Három évvel ezelőtt pedig bevezették a talált tárgyak elektronikus módon történő kezelését és nyilvántartását, amelynek köszönhetően valós, azonnali információ adható az elveszett tárgyaik iránt érdeklődő utasok részére. Nem csak a járatokon és a szerelvényeken felejtett tárgyakkal akad dolguk a társaságok munkatársainak, az is gyakran előfordul, hogy az utasok szemetelnek. A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint a napközbeni takarítás, a szemétszedés a sofőrök feladata, a járművek nagytakarítását, fertőtlenítését külső vállalkozó végzi ütemezés alapján, illetve sürgős esetekben soron kívül is. A vonatokat is külső vállalkozó tartja tisztán, Nógrád megyében ez Balassagyarmaton történik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában