Gyakorlat

2022.01.03. 14:38

Egyetemisták is fejlesztenek két nyugat-nógrádi községben

A Közösség – Tér – Település (KTT) csapata az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 2019-ben hozta létre azt a gyakorlati programot, amely felsőoktatásban résztvevő hallgatókkal dolgozik hazai kistelepülések fejlesztésén.

Lászlók Judit

Megismerkedtek egymással, és már területbejárást is tartottak. Összesen harminckét hallgató vett részt a Közösség – Tér – Település program első évfolyamán

Forrás: Beküldött

A Közösség-Tér-Település program célja, hogy lehetőséget teremtsen a hallgatók számára a szakmai tapasztalatszerzésre, ezen kívül a vidékfejlesztést és annak elősegítését is kiemelten fontos tényezőként határozzák meg. A képzés főleg építész és közösségszervező hallgatóknak szól, de a szervezők – a szabad helyek függvényében – további rokonterületeken tanuló egyetemisták jelentkezését is várják. 

– A KTT-program részben Makovecz Imre, Beke Pál és Varga A. Tamás, valamint az egykori „nyitott ház kollégium” munkásságán alapul – mondta Kovács Vanda. A képzés vezetője hozzátette: – Az egyetemisták mindenekelőtt egyhetes alapozó képzésen vesznek részt. Ennek az a célja, hogy a résztvevők interaktív műhelymunkákon és tréninggyakorlatokon keresztül is megismerkedjenek egymással, a képzőikkel és a közösségi tervezés módszertani alapjaival. Továbbá itt bemutatják számukra az évfolyam által választott településeket és azok polgármestereit, valamint a tervezést segítő helyi mentorokat. 
Kovács Vanda kifejtette, hogy a KTT első évfolyamán összesen harminckét hallgató vett részt, akik Baranya megyében végeztek közösségi tervezéseket, építéseket. A második évfolyamra tizenhárman jelentkeztek, akik főleg Budapesten tanulnak. Ezért fontos szempont volt, hogy egy fővároshoz közeli helyszínen vágjanak bele az újabb projektbe. 

– A választásunk Nógrád megyére esett, ahol először egy helyismerettel rendelkező, tapasztalt vidékfejlesztési szakembert kerestünk helyi mentornak. Ezt a személyt Budai Krisztinában találtuk meg.  Az ő közreműködésével választottuk Nógrádot és Diósjenőt. Majd az egyeztetések után a települések polgármesterei is támogatták a programunkat. Így a folyamat idén októberben a hallgatók háttérkutatásaival indulhatott el. Az építőtáborok egyhetesek lesznek, ez idő alatt kell megépíteni a terveket a szakemberek útmutatásával. Az a célunk, hogy jövő nyárra különböző közösségi eszközökkel sikerüljön feltérképezni a helyi lakosok szükségleteit, majd azokra megoldási javaslatokat találni. A nyáron pedig – lehetőségeink szerint – együtt megépíteni egy-egy vágyott teret – mondta Kovács Vanda. 

A képzés vezetője végül arra is kitért, hogy az egyetemisták azon túl, hogy kézzelfogható szakmai tapasztalatot szereznek, szakmaközi együttműködésekben is részt vesznek. Ezáltal pedig betekintést nyerhetnek más foglalkozások világába és kapcsolati tőkére is szert tehetnek. Rajtuk kívül a települések is profitálnak az együttműködésből, hiszen nemcsak egy újabb létesítmény készül el ezáltal, hanem a közösségi tervezések egymás véleményének megismeréséhez is teret adnak. Emellett útmutatást nyújtanak az önkormányzatnak arról, hogy valójában mit szeretnének a helyiek. A KTT-programban tapasztaltak szerint mindez sok önkéntes megmozdulásnak biztosít lendületet. 
 

Január végétől tervezik bemutatni a két falu közösségi térképét
Forrás: Beküldött

Fontosnak tartják, hogy a községek lakosait is bevonják a tervezésbe
A KTT közösségi tervezése egy hosszabb folyamat, így az időkeret lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők havi rendszerességgel, lépésről lépésre ismerkedjenek meg a helyiekkel. A cél elérése érdekében sokszínű eszközökkel dolgoznak. – Készítettünk interjúkat, illetve kérdőíveztünk a piacon, az utcán, a buszmegállókban és a közösségi média felületein is. A járvány negyedik hulláma miatt a beltéri programokat későbbre halasztottuk. Azonban az önkéntes helyi idegenvezetőkkel már bejártuk Nógrádot, januárban pedig Diósjenőre látogatunk. Eközben a kérdőívek eredményeiből és a helyiek büszkeségeiből összeállítottunk egy-egy online adventi kalendáriumot, ami karácsonyig minden napra rejt egy kedves képet. Remélem, január végétől már bemutathatjuk a két falu közösségi térképét, amelyeket a helyi lakosok válaszai alapján állítottunk össze – mondta Kovács Vanda. A képzés vezetője hozzátette, igyekeznek minél több korosztályt és helyi csopor­tot bevonni a beszélgetésekbe, hogy végül olyan teret tervezzenek, ami valóban a közösség hasznára válik. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában