Korszerűsítés

2022.01.25. 15:20

Átadták a felújított bárnai iskolát (fotók)

Csaknem 68 millió forintból valósult meg a település iskolájának energetikai korszerűsítése. A projekt zárásaként az intézményt ünnepélyesen adták át kedden. Ez alkalomból a tanulók műsorral kedveskedtek a megjelenteknek.

V. E.

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

Szabóné Bohács Ditta, az Aba Sámuel Általános Iskola Bárnai Tagiskolájának igazgatója elmondta: a felújításnak köszönhetően a diákok és a pedagógusok egyaránt otthonosabb és komfortosabb körülmények között tölthetik mindennapjaikat. 

– Egy összetartó közösség fennmaradásához, mint amilyen Bárnáé is, elengedhetetlen az óvoda és iskola működése. Mindent megteszünk azért, hogy megalapozzuk a gyerekekben a szülőfalujuk iránti szeretetet és hűséget. Ehhez minden tárgyi és személyi feltétel adott, illetve a felújításnak köszönhetően már az épület is megfelelő az alsó tagozat helybeli oktatásához – hangsúlyozta a tagintézmény-vezető, majd hozzátette: hálás a település polgármesterének, aki annak ellenére is támogatja az iskolában folyó munkát, hogy az épület fenntartásáért nem a faluvezetés felel. 

A község polgármestere, Oravecz Roland egyebek mellett arról ejtett szót, hogy a vidék fejlesztését célzó pályázatoknak köszönhetően az elmúlt nyolc év alatt lehetőségük nyílt gyakorlatilag az összes önkormányzati épület korszerűsítésére, valamint egyéb beruházások megvalósítására is. A polgármester ezt követően hangot adott büszkeségének, amiért a település mind önkormányzati, mind lakossági szinten él a fejlődést célzó pályázati lehetőségekkel. Ezt az is alátámasztja, hogy idén januárban immár hat kiírásra nyújtott be pályázatot a faluvezetés. 

Az eseményen Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, illetve Becsó Zsolt országgyűlési képviselő egyaránt méltatták a település látványos fejlődését, valamint további támogatásukról biztosították a falu vezetését és közösségét. Becsó Zsolt emellett azt is elárulta, hogy a tervek szerint a Nógrádi Enjoy Park programban is fontos szerepet tölt majd be Bárna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában