Hagyományőrzés

2022.01.25. 06:50

A régi idők hagyományainak állít emléket a falumúzeum Héhalomban

Szövőszék, régi fotók, berendezési tárgyak és egyéb eszközök idézik fel Héhalomban, hogyan éltek egykor a helybéliek. A településen lakók számára fontos a tradíciók ápolása és átadása a fiatalabb generációk számára.

Nagy Orsolya

Bakos József polgármester régi dokumentumokat lapozgat a falumúzeumban 

Forrás: Ladóczki Balázs/NMH

A régi kor elevenedik meg abban a falusi kis parasztházban, amelyből falumúzeumot alakítottak még több mint tizenöt évvel ezelőtt Héhalomban

Bakos József, a település polgármestere hírportálunknak elmondta, hogy Szilágyi Albert, a falu korábbi vezetője kezdeményezésére született meg az intézmény, amelyet 2012-ben egy elnyert támogatásnak köszönhetően sikerült felújítani. 

Az épület azóta is nagyon szép állapotban van, és igen fontos értékeket képvisel. Megtalálhatók benne egyebek mellett egykori fényképek, szakácskönyv, régi szövőszék, különféle gépek, komódok, ágyak, valamint a népviseletünk is. Utóbbi sajnos nem olyan különleges, és inkább az egyszerűség jellemzi, mint a díszítettség – közölte Bakos József. 

A falumúzeumban számos korabeli emléktárgy megtekinthető

Forrás: Ladóczki Balázs/NMH

Hozzátette: a gyűjtemény a helyiek felajánlásaiból áll, amelyeket minden egyes lakos büszkén adományozott a nemes célra. A múzeum az 1800-as évek végének, valamint az 1900-as évek elejének és közepének falusi életét mutatja be. 

Sokan a mai napig nagy örömmel emlékeznek vissza egy-egy tárgyra, amelyet felajánlottak. Ráadásul még most is adományoznak, azonban az épület kis méretéből adódóan nem igazán van hely az újabb eszközöknek, tárgyi emlékeknek. A kis méretű parasztház négy helyiségből áll: tiszta szobából, konyhából, egy szobából és egy kamrából. Ezekben a régi, apró ingatlanokban valaha nagy családok éltek.

A település vezetője arra is kitért, hogy napjainkban is sok új információt tudnak meg arról, hogyan éltek egykor a héhalmiak. A lakosság pedig fontosnak érzi, hogy felderítsék a múltat és bemutassák az érdeklődők számára. 

Maga az intézmény nincs nyitva állandóan, de ha szól valaki, akkor megyünk és kinyitjuk, bárki azonnal megnézheti. Rendezvények alkalmával nyitva tartjuk, és kirándulócsoportoknak is szívesen bemutatjuk a házat. Ezen túlmenően kisebb programokat és foglalkozásokat is szervezünk a múzeum hátsó részén. A jövőben pedig a pince részt szeretnénk felépíteni, ahol még több eseményt lehetne tartani – emelte ki a polgármester. 

Bakos József nagyon fontosnak tartja a hagyományok őrzését és továbbadását a jövő generációi számára. Ezek a tradíciók azonban egyre kevesebb szerepet kapnak a mai modernizált világban, holott elengedhetetlen, hogy a mai fiatalok megismerjék, hogyan éltek egykor az elődeik. 

Értékes korabeli fotók is akadnak a gyűjteményben

Forrás: Ladóczki Balázs/NMH

Mivel a településnek nincs hagyománya, így a településvezető néhány évvel ezelőtt úgy határozott, hogy teremtenek egyet, amelynek kapcsán még többen megismerhetik Héhalmot. Így született meg a Böllérfesztivál, Nógrád megye egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, amelyre méltán büszkék a helyiek. 

A településre érkező turisták több nevezetességet is megtekinthetnek egyébként a faluban a múzeum mellett, például a Háromnyílású műemlék kőhidat, az Öregtemplom-dombot vagy a helyi templomot. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában