Nevelés

2022.01.03. 16:19

A helyes közlekedésre tanítják a gyerekeket a nógrádi rendőrök

Interaktív módon játékos és mesés elemekkel tanítják a rendőrség szakemberei az óvodásokat a helyes közlekedési kultúrára. Az óvodákban is a mindennapok részévé vált már az erre való nevelés.

Nagy Orsolya

Sok Nógrád megyei intézményben már a mindennapok része a közlekedési ismeretek átadása

Forrás: Shutterstock

Már óvodáskorban el kell kezdeni a gyerekek helyes közlekedésre való nevelését. Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense elmondta, hogy a gyermekeknek az élet számos területén meg kell tanítani, hogyan kell viselkedniük, és azt, hogy milyen szabályokat kell betartaniuk a biztonságuk érdekében. Különösen igaz ez a közlekedésre. 

– Fontos, hogy mindig a gyermek életkorának, fejlettségének és képességeinek figyelembevételével, a fejlődéssel párhuzamosan építsük be az ismeretei közé a közlekedés alapvető szabályait. A gyermekek a közlekedés egyik legsérülékenyebb és legveszélyeztetettebb résztvevői. Az óvodáskorban megkezdett közlekedési és baleset-megelőzési ismeretek oktatásával megalapozhatjuk a szabályok ismeretét, tudatos használatát és betartását – fogalmazott Tamás-Kovács Andrea. Hozzátette: az apróságok nagyon fogékonyak és érdeklők, szívesen és aktívan vesznek részt az ilyen jellegű foglalkozásokon. 

A megbízott referens arra is kitért, hogy az óvodásoknak elsősorban interaktív módon próbálják a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait és fontosságát megtanítani. A foglalkozásokba rengeteg játékot, verset és mesét építenek be. Vannak továbbá olyan oktatóeszközök is, amelyek az előadásokat még színesebbé és izgalmasabbá teszik, ilyen például az interaktív robot. 

Az óvodai mindennapok része
Nagy Józsefné, a pásztói óvoda megbízott vezetője is hangsúlyozta a rendőrségi foglalkozások fontosságát. – Elengedhetetlen, hogy már az egészen kicsiknek megtanítsuk a közlekedési kultúrát. A mindennapokba bele van építve ez az elem is, hiszen amikor sétálni indulunk, akkor is beszélgetünk a gyerekekkel a közlekedésről, de az intézményen belül is gyakran szó esik erről a témáról. Ráadásul KRESZ-táblák is vannak az udvaron felfestve, így a csemeték közelebbről is megismerkedhetnek a közlekedés alapjaival – fejtette ki Nagy Józsefné, aki azt tapasztalta, hogy az óvodások a rendőrökre még inkább figyelnek és érdeklődve hallgatják előadásikat. 

Az enyhülés után folytatják
Tamás-Kovács Andrea elmondta, a foglalkozások célja, hogy a kicsik már óvodáskorban megtanulják és helyesen használják a közlekedési szabályokat. Az elsajátított ismereteket pedig a gyakorlatban is kamatoztatják és elmélyítik. Kiemelte, hogy a rendőrség baleset-megelőzési szakemberei a felkérések alapján a jövőben is megtartják az óvodások részére a foglalkozásokat. Jelenleg azonban a hatályos járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé a személyes előadásokat. A szabályok enyhítésével azonban újra folytatják majd az óvodákban meghirdetett közlekedésre nevelő és baleset-megelőzési programokat. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában