Múltidéző

2022.01.16. 11:46

74 éve horrorfilmbe illő csecsemőgyilkosság rázta meg Nógrádot

1948-ban brutális csecsemőgyilkosságról tudósított a Nógrádi Újság február elsejei száma.

Nool

Az eset 74 évvel ezelőtt, a mai Mátraterenyéhez tartozó egykori bányászkolónia területén, Jánosaknán történt, 1948. január 16-án.

Az akkoriban hetilapként megjelenő Nógrádi Újság beszámolója szerint a jánosaknai lány a szülésnél egyedül kívánt maradni, még az édesanyját is elküldte otthonról.

Mikor a gyermekét megszülte, maga vágta el a köldökzsinórt és a csecsemőt egy maga mellé készített papírdobozba tette, zsákot borított rá, majd rátette az imakönyvét és a dobozt betette az éjjeliszekrénybe. Pár órával később a leány anyja hazajött és megkérdezte, hogy elintézte-e a csecsemőt. Szinte feleletképpen a szerencsétlen csöppség az éjjeliszekrényben sírni kezdett, mire kivették a dobozból, paplanba csavarták és a bestiális leányanya a lábai alá tette, ahol a kisded megfulladt. - olvasható az akkori Nógrádban.

A gyomorforgató eset azonban itt nem ért véget. A lány az édesanyjával a piciny holttestet egy 15 literes fazékban kitette az éléskamrába. Két napig itt tartották, majd betették a fürdőkádba, később pedig azt tervelték ki, hogy a tűzhelyben elégetik. 

Forrás: Nógrádi Újság 1948

A szörnyű gyerekgyilkosságról a salgótarjáni rendőrség bűnügyi csoportja rántotta le a leplet. Az anyát és lányát elfogták, majd átkísérték az ügyészségre.

Azt, hogy ezek után mi történt az anyával és a lányával, nem tudni, erről ugyanis már nem cikkezett a hetilap. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában