Prémium

2021.12.18. 14:47

Nógrád megyében is sok nyugdíjas kap pluszpénzt

Mint arról már beszámoltunk, januártól nem három, hanem öt százalékkal emeli a kormány a nyugdíjat.

G. P.

Január 14-től kézbesítik a megemelt nyugdíjat

Fotó: Kurucz Árpád

A családokért felelős tárca nélküli miniszter ezt a korábban a tervezettnél magasabb jövő évre várható inflációval indokolta. Novák Katalin kiemelte: a kormány célja, hogy megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét, ezért a nyugdíjemelés mértéke mindig az inflációt követi. Idén már két részletben fizettek nyugdíjkorrekciót. 
– Decemberben Nógrád megyében 42 ezer 678-an részesültek özvegyi, illetve öregségi nyugellátásban. Közülük december végéig 976-an töltik be a szépkort, azaz a 90. életévüket, tehát ők ekkortól jogosulttá válnak a szépkorúak jubileumi juttatására is – tájékoztatta portálunkat a Magyar Államkincstár. Érdeklődésünkre hozzátették, hogy a 2022 januárjában ellátásra jogosultak részére már az öt százalékkal megemelt összeget folyósítják. Azoknak, akik bankszámlára utalással kapják a nyugdíjat, már január 12-én jóváírják a januári, öt százalékkal emelt tárgyhavi ellátást; a Magyar Posta pedig január 14-től kézbesíti majd a nyugdíjutalványokat az érintetteknek. 
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit szólnak a nógrádi nyugdíjasok az emelt összeghez, illetve a már folyósított nyugdíjprémiumhoz. 
– Természetesen minden pluszpénz sokat számít. Meglepetésként ért, hogy a három százalék helyett öt százalékkal fogok többet kapni, de bőven lesz helye, hiszen az infláció emelkedése miatt magasabbak az árak. A gyógyszereim egy részét ebből az extrából fogom finanszírozni – mondta el Mester Györgyné. 
Hozzá hasonlóan a megkérdezett szépkorúak többsége említést tett a gyógyszerekkel és egészségmegőrzéssel kapcsolatos kiadásokról, de akadt olyan is, aki félre szeretne tenni a magasabb összegből. 
– Ki ne örülne a pluszpénznek? Természetesen lesz helye az összegnek, főleg az ünnepek után, de bízom abban, hogy talán egy kicsit félre is tudok rakni – nyilatkozta egy másik nyugdíjas olvasónk, Gyurcsik Sándor. 
Az emelés a saját jogú nyugdíjak mellett a hozzátartozói nyugdíjakra, valamint a korhatár előtti nyugdíjasok, az özvegyi és a rokkantsági nyugdíjban részesülők ellátásaira is vonatkozik.

Címkék#nyugdíj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában