Szépségverseny

2021.12.23. 19:45

Legyőzte a lámpalázat és barátnőkre is lelt a Tündérszépek segítségével megyénk legszebbje

A salgótarjáni születésű Galcsik Nikoletta a Tündérszépek idei döntőjén képviselte megyénket.

Sz. R.

Galcsik Nikoletta szerint nagyon fontos a mértékletesség, ha sminkről van szó

Forrás: Gleb Valentinovich

A Mediaworks 2022-ben már negyedik alkalommal rendezi meg a Tündérszépek országos szépségversenyt, melyre december 15-étől már le is adhatják jelentkezésüket mindazok, akik szeretnék megmérettetni magukat a megye, a régió, majd az ország legszebbjei között. 2021-ben Galcsik Nikoletta képviselte Nógrád megyét. A fiatal lányt arról kérdeztük, hogyan emlékszik vissza a versenyre. 

– Milyen emlékeid vannak a Tündérszépekről?

– A megmérettetés minden pillanata élmény volt számomra. A megyei fordulóban még egyáltalán nem hittem, hogy a döntőbe juthatok, és én képviselhetem Nógrád megyét. Barátnőket kaptam a versenytől, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Nem bántam meg, hogy jelentkeztem, hiszen sokat tanulhattam a Tündérszépek alatt.

− Miket sikerült elsajátítanod?

– Megtanultam, hogyan küzdjem le a lámpalázat, és magabiztosan tudjak a kamerák elé állni. A mentorok is remek tanácsokkal láttak el, amik szintén sokat segítettek.

− Mit tanácsolsz azoknak a lányoknak, akik fontolgatják, hogy kipróbálják magukat a Tündérszépek 2022-es versenyén? 

− Üzenem nekik, hogy nincs mit veszíteniük, mindenképp jelentkezzenek! A legfontosabb és a legszebb dolog amit egy nő magán viselhet az a mosoly! Egy szépségversenyen nagyon fontos, hogy a lányok mosolyogjanak és ezáltal látszódjon, hogy jól érzik magukat a bőrükben. 

Galcsik Nikoletta rengeteg élményt szerzett a Tündérszépek döntője alattForrás: Gleb Valentinovich

− Szerinted milyen ruhában, sminkben érdemes megjelenniük a fotózáson? 

− A fotózásra mindenképp csinos ruhában jelenjenek meg és ne felejtsék el, hogy a királynői címért indulnak. Minden lánynak magának kell eldöntenie, hogy sminkben vagy anélkül szeretne részt venni a fotózáson, de fontos a mértékletesség. A kamerák előtti pózolástól sem kell félni, a fotós mindenben segíteni fog.

− A döntő óta mi történt veled? Tervezed, hogy újra megméretteted magad egy szépségversenyen?

− Továbbra is Németországban élek, pár nappal a döntő után utaztam vissza. Fotózásokra ugyanúgy járok mint eddig, mivel nagyon szeretem, és így még több tudásra tehetek szert mind a fotózás, mind a modellkedés terén. Jelenleg nem tervezek egy szépségversenyen sem indulni, de a jövőben nem zárom ki a lehetőségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában