Gyász

2021.12.20. 11:31

Elhunyt Dr. Tolvay Örs Csaba nyugalmazott Nógrád megyei főügyész

Közleményben tudatta a Nógrád Megyei Főügyészség, hogy december 8-án, életének 73. évében rövid, súlyos betegség után elhunyt dr. Tolvay Örs Csaba nyugalmazott Nógrád megyei főügyész, a Magyar Jogász Egylet Nógrád Megyei Szervezetének korábbi elnöke.

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Dr. Tolvay Örs Csaba
Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség

Dr. Tolvay Örs Csaba 1949-ben született Mezőcsáton, családja 1957-ben került Balassagyarmatra. Édesapja is ügyész volt, később fia is ügyész lett.

Dr. Tolvay Örs Csaba 1973-ban végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát, ezután a Balassagyarmati Városi Ügyészség fogalmazója, majd ügyésze lett. 1985-ben a Balassagyarmati Városi Ügyészségre kapott vezető ügyészi kinevezést,  1986-87-ben ezzel párhuzamosan ellátta a Rétsági Városi Ügyészség vezető ügyészi teendőit is.

1992. március 15-én pályázatát elfogadva nevezték ki Nógrád megye főügyészévé, ezt követően húsz évig – nyugdíjba vonulásáig – irányította Nógrád megye ügyészségeit.

- 1998-ban Legfőbb Ügyészi Dicséretben részesült,

- 2002-ben a kiváló elméleti tudással és nagy gyakorlati tapasztalattal, hosszú időn át kifejtett magas színvonalú szakmai és vezetői tevékenységéért megkapta az ügyészi szervezet legmagasabb kitüntetését, a Kozma Sándor-díjat,

- 2007-ben kiemelkedő jogi és közéleti tevékenysége, valamint a Magyar Jogász Egyletben végzett munkája elismeréseként Szalay László Emlékérmet vehetett át,

- 2008-ban „fellebbviteli főügyészségi ügyészi” címet kapott,

- 2011-ben Nógrád megye a Szontágh Pál-díjjal ismerte el a megye szellemi, anyagi értékeinek gyarapítása során kifejtett kimagasló tevékenységét,

- nyugdíjazásakor Ügyészségi Emlékgyűrűt vehetett át,

- 2017-ben pedig a Magyar Ügyvédi Kamara a „Jog Szolgálatában” életműdíjjal honorálta elméleti és gyakorlati tevékenységét, mellyel kiemelkedő eredménnyel szolgálta hivatását.

39 éves ügyészi és 27 éves vezetői pályafutása alatt a Nógrád megyei ügyészi szervezet meghatározó, a mai napig nagy hatású, szeretve tisztelt alakjává vált. Vezetése alatt a Nógrád Megyei Főügyészég a kor kihívásainak mindenben megfelelő szervezetté vált, irányítása alatt kapott új székházat a balassagyarmati és a salgótarjáni ügyészség. Beosztottjait személyes példamutatással tanította kötelességtudatra, szakma iránti igényességre, elkötelezettségre. Jól képzett ügyészek generációit nevelte fel.

Szakmai kvalitásain túl jó kedélye, életörömet sugárzó személyisége is emlékezetes mindazok számára, akik ismerhették. Haláláig emblematikus figurája maradt az ügyészi közösségnek, élő kapcsolatot ápolt volt munkatársaival, rendszeres és aktív résztvevője volt az ügyészségi rendezvényeknek.

1998-2014 között a Magyar Jogász Egylet Nógrád Megyei Szervezetének elnöki tisztségét is ellátta, működése alatt az egyesületi élet fellendült, nevéhez fűződik többek között a Megyei Jogászbál, az évi két nógrádi jogásznap, és az évenként megtartott orvos-jogász-újságíró labdarúgó torna megszervezése is.

Búcsúztatására 2021. december 18-án került sor Balassagyarmaton.

Dr. Tolvay Örs Csaba nyugalmazott Nógrád megyei főügyészt az ügyészi szervezet a saját halottjának tekinti.

Címkék#gyász
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában