Márton-napja

2021.11.13. 17:50

Lámpás felvonulással emlékeztek meg Szent Mártonról Vizsláson (videó)

Libás motívumokkal díszített lámpák fényével és vidám szólamokkal töltötte meg a délutánt az a több mint kétszáz érdeklődő, akik részt vettek pénteken a Szent Márton-napja alkalmából tartott vizslási felvonuláson.

Veres Edina

Forrás: Nool

Fotó: K. K.

Miután a nap utolsó sugarai is alábuktak a horizonton a vizslási focipályán elkezdtek gyülekezni a résztvevők, amikor váratlan vendégként maga Ludas Matyi jelent meg a köreikben, hogy jókedélyű társalgás közepette kicsiket és nagyokat egyaránt beavasson a libapásztori élet rejtelmeibe. Ezt követően a díszvendég „összeterelte” a faluból, illetve a környék városaiból és településeiről érkezett családokat, majd a sokaság élére állva vezette a menetet.

Messzire hangzottak a felvonulók által énekelt libás dallamok az út során, amely az Újlaki bekötőút elejének érintése után visszatért a faluközpontba. A célállomáson a megjelentek a helyi óvodások Szent Márton-napi műsorával emlékezhettek meg a jeles napról, majd ezt követően estébe nyúló baráti beszélgetéssel zárták az eseményt, amely mellé kísérőként libazsíros kenyeret és forró teát kínáltak a szervezők.

Sándor József, a település polgármestere elmondta: az emberek hangulata az ősz beköszöntével gyakran letargikussá válik, emiatt fontosnak érzik az ilyen vidám hangulatú programok megszervezését.

– Amíg csak a vírushelyzet ezt lehetővé teszi, igyekszünk minél több ehhez hasonló szabadtéri rendezvényt megtartani, hogy lehetőséget biztosítsunk a kimozduláshoz fiataloknak és időseknek egyaránt. Így például éppen emiatt csatlakoztunk az Adventi Ablakok eseményhez. Természetesen a Márton-napi program során is kiemelten figyeltünk a járványügyi előírások betartására, így a kenyeret és a teát a kollégák maszkban és sebészeti kesztyűben készítették és kínálták, illetve a vendégek számára több ponton helyeztünk el kézfertőtlenítőt – mondta a polgármester, aki azt is kiemelte, hogy a pénteki rendezvény sikerének talán legfontosabb alappillére a helyiek összefogása volt.

Amint fogalmazott: egyfelől az előkészületekben segítettek sokan, így például a helyi karitász szervezet is kivette a részét a feladatokból. Másfelől szép eredményként könyvelhették el a szervezők, hogy a falubeli és újlaki lakók közül csaknem harmincan készítettek családi körben libamotívumokkal díszített világítótesteket, amelyekkel az idén életre hívott első Vizslási Lámpás Szépségversenyre is beneveztek. A legügyesebb lámpakészítőket több korcsoportban is díjazták, de az eseményről senki sem távozhatott üres kézzel: mindenki apró ajándékkal, és persze szép emlékekkel térhetett haza a Szent Márton-napi rendezvényről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában