konferencia

2021.11.20. 07:40

Cégvezetőkkel tárgyalt Nyugat-Nógrád szakképzésének jövőjéről a miniszter

H. H.

Palkovics László: két éve tart a szakképzés átalakítása

Forrás: NMH

Fotó: L.B.

Nógrád megyei látogatásának befejező állomásán, a gyarmati régi vármegyeháza dísztermében konferencián tárgyalt helyi cégvezetőkkel Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a palócföldi térség szakképzésének jövőjéről.

A megbeszélés elején Csach Gábor, a város polgármestere házigazdaként számolt be arról, hogy mára minden fontos mutató tekintetében elmondható, megyénk gazdaságának súlypontja keletről egyértelműen eltolódott nyugati irányba.

A termelésben a kulcsszerepet Balassagyarmat és Rétság övezete vette át, amelyek rengeteg szállal kapcsolódnak Budapesthez és a főváros agglomerációjához.

Ezt követően Tanka Ágnes, a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Szondy György Technikuma igazgatója mutatta be iskoláját, kiemelve, hogy a tanulólétszám az elmúlt években örvendetesen és nagymértékben nőtt. Elmondta: jelenleg nyolc ágazatban tizenhárom szakmát tanítanak, és a duális képzést külső oktatási pontokon is végzik. A rendszer működik, igaz, több területen mindenképpen fejlődés szükséges, így például a vidéki diákok szállítását gördülékenyebbé kell tenni.

Palkovics László: két éve tart a szakképzés átalakítása
Fotó: L.B. / NMH

Miután a Balassagyarmat-Szügy, valamint a rétsági ipari övezetben működő nagyobb vállalkozások bemutatták tevékenységüket, Palkovics László összegezte az elmondottakat.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar szakképzés két évvel ezelőtt megkezdett átalakítási programja egyre hatékonyabban jelentkezik a gyakorlatban, beleértve az oktatás színvonalának emelését, a pedagógusok és a fiatalok motivációjának növelését, például a bérrendezéssel és az ösztöndíjrendszer kialakításával, nem utolsósorban pedig rendkívül lényeges a szakképzés tartalmi fejlesztése, a huszonegyedik század legmodernebb technikai vívmányainak minél szélesebb körű felhasználásával. Nem véletlen, hogy erre a célra 120 milliárd forintot különített el a kormányzat.

Kifejtette: a tananyagok összeállításánál átveszik a külföldi példákat, és az ágazati képzőközpontok létesítése által a gyerekek hamar alkalmazkodhatnak a gyári környezethez és végzés után könnyebben beilleszkedhetnek a munkahelyeken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában