aranyeső

2021.11.14. 11:00

50 ezer milliárd forint értékű aranyat és ezüstöt rejt a Börzsöny

Több aranyat rejt a Börzsöny, mint azt eddig gondolták.

Nool

Forrás: Bors

Fotó: Dombóvári István

Egy most napvilágot látott, hét műhold bevonásával készített svájci georadar-kutatás szerint az eddig becsült 13.000 milliárd forintnyi arany és ezüst helyett 50.000 milliárd forint értékű nemesfémet rejt a hegy gyomra – írja a Bors.

A lap egy hónappal ezelőtt számolt be arról, hogy egy magyar vállalkozó geológiai kutatásokra hivatkozva azt állította, hogy 13.000 milliárd forintnyi aranyat és ezüstöt rejt a Börzsöny.

– Az általam feltárt és szakemberek által leigazolt számítások szerint 45 milliárd euró értékű ezüst és arany van a hegy alatt, ebből 36-37 milliárd euró a tiszta nyereség, ami kitermelhető, és ehhez jönnek még az egyéb fémek és ásványi anyagok, amelyeket a kitermelés során a felszínre tudnánk hozni – mesélte akkor a Borsnak Varga István, a Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. tulajdonosa.

Fotó: Dombóvári István / Bors

Az először csak hóbortos különcnek hitt vállalkozó akkor történelmi feljegyzésekre és régebbi kutatások anyagaira hivatkozott. A rendelkezésére álló adatokat, valamint újabb földmintákat küldött a világ három, ezzel foglalkozó legjobb független laborjába. Teóriája felkeltette három svájci bányászati egyetem figyelmét is, amelyek 7 műhold segítségével készített georadar-kutatás során az eddig hitt mennyiség több mint háromszorosát fedezték fel.

– Az 500 méteres mélységig végzett előzetes elemzés alapján 3000 tonna aranyat és 3000 tonna ezüstöt rejt a Börzsöny. Ez az arany és az ezüst tőzsdei árfolyamán 153 milliárd euró, ami 50 ezer milliárd forint! Csak halkan jegyzem meg, hogy a teljes magyar államadósság 40 ezer milliárd – nyilatkozta most a Borsnak Varga István. Az aranyember a lapnak azt is elárulta, hogy a teljes termelés, tehát a bányászat és a három fázisú dúsítás is a mélyben történne, és csak a kész aranyrudak kerülnének a felszínre egy elektromosan hajtott kisvasúthálózat segítségével. A vállalkozó hozzátette, mielőtt bármilyen bányászat elkezdődne, az államnak ki kell írnia a koncessziót, ami iránt már több nagy bányavállalat is érdeklődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában