mulatság

2021.10.10. 20:11

Több mint kétszázan vettek részt a karancslapujtői szüreti mulatságon

 – A hagyományokhoz hűen idén is októberben tartották meg a szüreti mulatságot a településen. Évről évre egyre több felvonulóval, ebben az esztendőben mintegy 220 emberrel indult el a szüreti felvonulás – mondta el portálunknak Pálné Lipták Anett.

Gerhát Karina

A közművelődési szakember hozzátette: a 11 lovas, a lovaskocsik, a gyermekeket szállító kisvonat és a teherautók hosszan kígyózva járták be a falu utcáit egy kibővített útvonalon. A felvonulás Karancslapujtő polgármestere, Baksa Sándor lovas vezetésével indult a kora délutáni órákban a Park Művelődési Ház elől. A zenét a helyi Karancs Kincse Közhasznú Egyesület vezetője, Deák Béla és zenekara szolgáltatta.

– A sok embert megmozgató eseményen az összes korosztály képviseltette magát, mindenki szüreti jelmezben vagy népviseletben vonult fel. A fiatalok, illetve a gyermekek közül egyre többen öltöztek karancslapujtői viseletbe, amely ruházatot Nógrádikum-díjjal is elismerték már. A szüreti felvonulás a helyi általános iskola udvarán közös tánccal zárult – tudtuk meg Pálné Lipták Anettól.

A közművelődési szakember kifejtette továbbá: ezt követően a Plánka Házban vendégelték meg a résztvevőket, a vacsora után pedig Hrúz Márton és zenekara népzenei előadással örvendeztette meg a közönséget.

– A rendezvény a helyi önkormányzat és a Karancs Kincse Közhasznú Egyesület összefogásával valósult meg, azonban köszönet illeti azt a több száz embert is, akik munkájukkal hozzájárultak a felvonulás nagy sikerű megvalósításához – emelte ki Pálné Lipták Anett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában