csendes falu a dombok között

2021.10.12. 20:00

Háta mögött hagyta a fővárost, mert beleszerett az apró, de gyönyörű nógrádi faluba

A korábban a fővárosban élő Czerula Nóra már fiatalon úgy tervezte, hogy nyugdíjas napjait majd egy csendes kis faluban tölti el valahol a dombok között.

Sz. F.

Czerula Nóra már régóta falura vágyott

Forrás: NMH

Fotó: Sz. F.

Körülbelül éppen egy évvel ezelőtt került a kezébe egy hirdetés, amelyben egy Nógrádsipeken található házat kínált az eladó. Igencsak felkeltette az érdeklődését az ajánlat, ezért ellátogatott a Nógrád megyei apró faluba. Amikor megpillantotta a dombon lévő, meghitt környezetben fekvő épületet, azonnal megnyerte a tetszését.

Czerula Nóra már régóta falura vágyott
Fotó: Sz. F. / NMH

– Elsősorban a gyönyörű környezet volt rám hatással, no meg a tiszta levegő. A falubeli emberek baráti fogadtatása is nagyon jól esett, ezért nem volt kétséges számomra, hogy itt fogok élni.

Az önkormányzattól munkalehetőséget is kaptam, így rövid úton nógrádsipeki lakos lettem. Egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon jól érzem itt magam, a falubeliek is teljes mértékben befogadtak – mondta Czerula Nóra.

Hozzátette, a döntésében az is komoly szerepet játszott, hogy van egy németjuhász kutyája, amelyet itt, és a környékbeli helyeken sokkal nyugodtabban tud sétáltatni. Második osztályos kisfiának sem hiányzik már a fővárosi nyüzsgés, ő is könnyen beilleszkedett a falusi környezetbe.

Nóra nemrégiben a falu közéletébe is bekapcsolódott már, tagja lett a helyi Vadrózsa Népdal Körnek. Kollégáival, munkatársaival jó kapcsolatot alakított ki, és Vizi Zoltán polgármester szintén elégedetten nyilatkozott a hölgy munkájáról, közéleti tevékenységéről. – Egy éve él nálunk, de már vérbeli nógrádsipekinek érzi magát – mondta a faluvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában