munkaerőpiac

2021.09.29. 11:30

Nőtt az átlagkereset, míg az állástalanok száma kevesebb lett Nógrád megyében

Nógrád megye munkaerőpiacát is megviselte a világjárvány, ugyanakkor az elmúlt évekhez képest növekedett a foglalkoztatási ráta.

Nagy Orsolya

A munkahelyvédelmi támogatással bő 5300 nógrádi állása maradt meg

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A világjárvány miatti korlátozások következtében szűkebb hazánkban is megemelkedett az álláskeresők száma az elmúlt időszakban.

Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának vezetője elmondta, nyilvántartásukban jelenleg mintegy 10 és fél ezer álláskereső szerepel. Ez a tavalyi csúcshoz képest 30 százalékkal kevesebb, miközben 30 éves időtávon az egyik legkedvezőbb érték.

Hozzátette: a kormány gazdaságvédelmi akciótervében meghirdetett munkahelyvédelmi támogatással megyénkben közel 5300 munkahelyet sikerült megtartani.

– A koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatása a kedvező Nógrád megyei folyamatokat is lefékezte, de egyértelműen további javulás várható. Az elmúlt évek foglalkoztatási adataiban is tükröződtek ugyanis a megyei társadalmi-gazdasági folyamatok javuló tendenciái. A 2013-as 50 százalék alatti foglalkoztatási ráta ma 66 százalékos, miközben a 15 százalékot meghaladó munkanélküliségi mutató 11,7 százalék alá csökkent – közölte Tamási Ildikó.

A főosztály vezetője arra is kitért, hogy a Nógrád Megyei Kormányhivatal az elmúlt öt év során több mint 20 milliárd forint kormányzati és Európai Uniós támogatást fordíthatott a megye munkaerőpiacának erősítésére. Segítették például a vállalkozóvá válást, a szakma vagy kompetencia megszerzését különböző tanfolyamokon, de bizonyos időtartamú továbbfoglalkoztatási kötelezettség melletti bértámogatás is volt.

Mint mondta, mintegy 12 ezer álláskereső munkához jutásához, valamint több mint 8 ezer ember képzéséhez járultak hozzá.

A kormányhivatal járási hivatalainak foglalkoztatási osztályai szűkebb hazánk mind a hat városában elérhetők. A Nógrád megyei munkaerőpiacon a munkaerő-kereslet növekedése jellemző, míg az álláskeresők száma átlagban csökken. Főleg a mikro-, kis- és középvállalkozások adják be munkaerőigényeiket, sok esetben hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatási támogatásokhoz kapcsolódóan, de jellemző nagyobb cégek esetében toborzás kérése is.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék című kiadványa szerint Nógrád megyében a járvány következtében a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélkülieké nőtt. Az idei év első negyedévében a foglalkoztatási ráta 54,5 százalékot tett ki, amely 2,1 százalékponttal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanélküliségi ráta 11 százalékot ért el, amely 3,6 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbit.

Mint kiderült, az idei év első negyedévében a teljes munkaidőben állók havi bruttó átlagkeresete 318 ezer, az adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset pedig 211 ezer forint volt. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 348 ezer, a nettó átlagkereset pedig 231 ezer forintra emelkedett. A bruttó és nettó átlagkereset egyaránt 10 százalékkal múlta felül a tavalyi év első negyedévét, folytatva a korábbi időszakok emelkedő tendenciáját. A növekedés üteme meghaladta az országos átlagot, de az alkalmazottak 24 százalékkal kevesebbet kerestek az országos átlagnál.

Az átlagkereset a fizikai foglalkozásúaknál 6,2, a szellemieknél 13 százalékkal nőtt, ennek eredményeként az előbbiek átlagosan bruttó 242, az utóbbiak 410 ezer forintot kerestek.

A KSH kiadványa szerint idén március végén 1,3 ezer betöltetlen álláshelyet tartottak nyilván, amely 46 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Tíz üres álláshelyre pedig 89 álláskereső jutott, amely 39-cel több, mint 2020 márciusában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában