fürtös feladatok

2021.09.20. 19:29

Nem mindennapi módon versengtek a csőszjelöltek Nőtincsen – galéria

Furfangos feladatokat ötlöttek ki a szervezők a község szüreti mulatságának felvezetésére szánt vetélkedőn, ahol a legügyesebb csőszleány és csőszlegény büszke címéért zajlott a versengés.

H. H.

Forrás: NMH

Fotó: H. M.

A település művelődési házának udvarán tizenegy páros jelentkezett a viadalra, legtöbbjük népviseletbe bújt a jeles alkalomra.

Elsőként a középen, egy hosszú drótra egyenként kifüggesztett szőlőfürtökről kellett a lehető leggyorsabban leharapdálni a szemeket. De nem ám a hagyományos módon, kéz szigorúan hátul, a test mögött, és csupán a szájukat használhatták a majszolgatás alatt. Lett hirtelen kacagás a környéken, hiszen igen nehéz próbatétel az ide-oda mozgó fürtöt a legjobb pillanatban bekapni, sőt két fiú gyümölcse össze is gabalyodott az ádáz hajszában.

A következő feladat során a párok egyik tagja a hátára kapta a másikat, aztán a társ segítségével nekilátott egymás után három lufit elpukkanásig felfújni, ráadásul úgy, hogy lábaival eközben tánclépéseket kellett tenni.

Harmadjára a krumplipotyogtató jött el. A padra tett burgonyadarabokat comb közé szorítva vették fel, majd araszolgattak a fiatalok centiméterenként előre, és a három-négy méterre kihelyezett vödörbe pottyantották be azokat.

A hátralévő két próbában előbb az egykezes kukoricamorzsolásban jeleskedtek a csőszök, az egyik fogta a torzsát, a másik eközben hántotta le róla a szemeket. Végezetül három-négy süteménnyel a szájban nyelvtörő mondókákat kellett hangosan elrebegni, aminek lényegét az alig felismerhető beszédből igyekezett a társ minél inkább „kihámozni”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában