Négy évtizeden át szívvel-lélekkel nevelte a gyerekeket a bátonyi óvónő

– Szép gyermekkorom volt Bátonyterenyén. Az általános iskola elvégzését követően Salgótarjánban a Bolyai János Gimnáziumban tanultam tovább. Harmadik évfolyamon meggyőződésem volt, hogy bohóc szeretnék lenni. Az osztályfőnököm még a szüleimet is behívatta emiatt. Így módosítottam a terveimen, orosz–történelem szakra jelentkeztem főiskolára, de helyhiány miatt elutasítottak – kezdi történeté Nagy Ferencné Kati. Mint mondja, abban az időben még képesítés nélkül is el lehetett helyezkedni óvónőként, így került a nagybátonyi Őzike Óvodába. Domonkos Alajosné, az intézmény akkori vezetője és munkatársa, Weinrauch Ildikó buzdították arra, hogy végezze el a szükséges iskolát.

– Így beiratkoztam a kecskeméti óvónőképzőbe, hiszen beláttam: az óvodában lehetek akár színész vagy bohóc is, gyerek, felnőtt, pedagógus, éppen amit kíván a helyzet – fogalmaz a kitüntetett.

– Nem munka mellett, hanem rendes nappali tagozaton tanultam, kollégiumban laktam. Azt a két évet nem adnám semmiért, ugyanis hatalmas élmény volt, életre szóló barátságok köttettek. Azóta is minden évben egy hetet együtt töltünk mi hatan, barátnők, hiába lakunk távol egymástól. Idén ünnepeltük Kecskeméten a diplománk megszerzésének 40. évfordulóját.

Mint mondja, gyakorlati vizsgáját az Őzike Óvodában tette le, majd 1981-ben a szorospataki intézményben kezdett dolgozni. Két év múlva aztán a Csupafül Óvodában helyezkedett el, innen ment nyugdíjba tavaly decemberben. Az évek során négy óvodapedagógus-hallgatónak volt a mentora, közülük három Magyarországon lett óvónő.

A negyedik pedig a menye, aki szintén óvodában dolgozik, igaz Németországban.

– Szerettem a munkámat, sosem tudtam kiégni, hiszen mindig volt feladatom. Folyton az új módszereket, eszközöket kerestem, amelyeket a gyerekek fejlesztésében alkalmazhattam. A bábmunkaközösség vezetőjeként imádtam bábozni. Ez a tevékenység sokat segített a kicsikkel való foglalkozásban, egyebek mellett a beszoktatásnál is.

Mikulásra a helyi üzemekben dolgozók gyermekeinek tartottunk bábelőadásokat a kollégáimmal közösen – emlékszik vissza Nagyné Kati. – Ezenkívül az intézményi gyermekvédelmi koordinátori feladatot is elláttam.

A nyugdíjas óvónő arról is beszámolt: érdekes módon, a pihenéssel töltött hónapok alatt még nem érezte azt, hogy hiányzik számára az óvoda. Az elmúlt negyven évben mindig szívvel-lélekkel végezte a munkáját. Nagy öröm, hogy az elmúlt évtizedek elismeréseként megkapta a Bátonyterenye Szolgálatáért díjat.

– Úgy érzem, hogy sikeres pályát tudhatok magam mögött. Mindig tanultam a hibáimból, a szülőkkel és a kollégáimmal is jól együttműködtem. Azonban számomra mindig a gyerekek érdeke volt az első, hiszen azt gondolom: egy jó pedagógus képes beleérezni magát a kicsik helyzetébe. Sosem a problémákat láttam, hanem a megoldásokat kerestem.

Bízom abban, hogy ezt a szemléletet át tudtam adni az általam nevelt gyerekeknek is – fogalmaz Nagy Ferencné Kati.

Most kézműveskedéssel és házfelújítással tölti a pihenés napjait

Arról, hogy mivel fogja a jól megérdemelt nyugdíjas éveket eltölteni, az egykori óvónő a következőket mondta: – Szeretek kézműveskedni. Korábban makraméztam, ezt a tevékenységet újra felelevenítettem. Fonalból készítek magamnak táskát, karkötőt, a lányomnak és a barátnőmnek pedig álomfogót alkottam ezzel a technikával. Ajándékba kaptam festőeszközöket, így ebben a művészeti ágban is kipróbálom magam és tanulom az akvarellkészítés alapjait. Kertjükben zöldség, gyümölcs is terem. – Amíg dolgoztam, csak hobbikertészként ténykedtem. Amikor ideges voltam, a gyomlálásban vezettem le a feszültséget, gondolkodva a helyzeten, annak megoldásán. Most erre is több időm jut – tájékoztat Nagy Ferencné Kati, hozzátéve: – Azonban jelenleg egy komoly házfelújítás közepén tartunk. A férjemmel, akivel már 36 éve vagyunk házasok, szeretnénk a maconkai családi házunkat és környezetét csinosítani. Most ezt csinálom szívvel-lélekkel. Bízom abban is, hogy hamarosan az unokák körül segédkezhetek a fiamnak és a lányomnak.