fejlődés

2021.09.23. 13:48

Már állnak az alapok, indulhat a betonozás – utánajártunk hol tart a rétsági bölcsőde építése

Javában épül a város új bölcsődéje a Mikszáth Kálmán utcában. A munkálatok jelenleg még a kezdeti szakaszban járnak, ám hamarosan a 230 millió forintos beruházás látványosabb elemeivel szembesülhet a lakosság.

Hegedűs Henrik

Mezőfi Zoltán polgármester a helyszínen elmondta, hogy belátható időn belül már a falak felhúzása is elkezdődhet

Forrás: NMH

Fotó: H. M.

Nagyon hosszú előkészületek után történhettek meg idén nyár elején az első kapavágások a nyugat-nógrádi járási székhely legújabb intézményénél. Menet közben a folyamatok több szempontból akadályokba ütköztek, holott mind a szülők, mind az önkormányzat oldaláról igen komoly igény mutatkozott a bölcsőde mielőbbi megépítésére.

Hat évvel ezelőtt volt az első komolyabb hivatalos szándék a létesítésre, és eredetileg az óvodát szemelték ki a célra, mondván, így közös fedél alá kerülhetnek a gyermeknevelő intézmények, máskülönben a Mikszáth utcai épület tetőtere teljesen kihasználatlanul állt – és azóta is üres. Még 2016-ban, tavasz elején, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programba történő pályázat beadása előtt szemrevételezte a helyszínt Vass Attila Nógrád megyei főépítész, ám egyáltalán nem találta alkalmasnak a körülményeket, és azt ajánlotta, keressenek a célra más pontot, esetleg építsenek inkább újat. Így került reflektorfénybe a szemben lévő két üres telek, ami az óvoda közelsége és a terület kiterjedése miatt is jó választás volt.

A következő zökkenő: mekkora legyen a méret, azaz az új bölcsőde mennyi gyermeket fogadjon majd. 2019 közepén Hegedűs Ferenc, a korábbi polgármester egyértelműen a huszonnégy fős intézmény mellett tette le voksát, amit azokkal az érvekkel indokolt, hogy Rétság járási központ, több üzem működik a városban és a munkahelyek igen vonzóak a letelepülni vágyók körében, ráadásul a vonzáskörzetből is bőven lennének érdeklődő családok. Az ellenzéki képviselők viszont kitartottak a tizenkettes létszám mellett, mondván, a pályázat egyik kitételében szerepelt, hogy amennyiben nem sikerül tartósan biztosítani az igényelt létszámot, akkor a támogatási összeg egy részét vissza kell fizetni. Mivel a környéken több falu nyert pénzt bölcsődealapításra, egyáltalán nem garantált a maximális kihasználtság, ezt a kockázatot pedig felelősen gondolkodó önkormányzat nem vállalhatja. Végül a 12-es változat győzedelmeskedett, és erre a kategóriára adta be jelentkezését a város.

Mezőfi Zoltán polgármester a helyszínen elmondta, hogy belátható időn belül már a falak felhúzása is elkezdődhet | Fotó: H. M. / NMH

Ám az elképzelések először meghiúsultak, majd az újabb körben már befogadták a kérelmet az elbírálók, és mintegy 230 millió forintot nyert Rétság a bölcsőde kialakítására. A közbeszerzési eljárás tavaly ősszel kezdődött, de ez sem zárult azonnal eredménnyel. Mezőfi Zoltán jelenlegi polgármester idén április végén tett nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy a kivitelezésre reálisabb árajánlatok érkeznek be, és hamarosan találnak megfelelő céget a munkálatok elvégzésére. Ez nem sokkal később megtörtént, így a gépek felvonulhattak a Mikszáth és Takarék utcák közötti területre.

A napokban személyesen jártunk az építkezésnél: az épületnek egyelőre az alapozása fejeződött be, amit a betonozás követ, és belátható időn belül már a falak felemelése is elindulhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában