megyenapi ünnep

2021.09.19. 15:42

A kiemelkedő teljesítményt és az értékeket ünnepelték a Nógrádi Megyenapon

A Nógrádi Megyenap nem csak múltunkra és közös gyökereinkre való megemlékezés, hanem értékeink, büszkeségeink bemutatásának legnagyobb ünnepe is. Azok munkáját ismerték el a szombaton 15. alkalommal megrendezett eseményen, akik sokat tettek szűkebb hazánk hírnevének öregbítéséért. Mindezek mellett a Nógrádikumok tárháza is tovább gazdagodott.

Gulyás Edina

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

A megyeszékhely adott otthont a Nógrádi Megyenapnak szombaton. A József Attila Művelődési és Konferencia Központban megtartott ünnepségen Fekete Zsolt, a város polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, akik dr. Becsó Károly, Balla Mihály és Becsó Zsolt rövid beszédét is meghallgathatták. A jelenlévőkhöz Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke és Csúz Péter, Besztercebánya Megyei Önkormányzat elnöki megbízottja is szólt.

– Örömmel tölt el a tudat, hogy az ország legerdősültebb megyéje vagyunk. Mi ebben vagyunk a legjobbak. Meg kell teremteni a csúcsminőségű egészség- és sportturizmus feltételeit – hangsúlyozta beszédében Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke, hozzátéve: – Most még megvan az élhető környezet, még adottak a fenntartható fejlődés feltételei. Élni kell ezekkel a lehetőségekkel. Élni, hogy itthon maradjanak fiataljaink tanulni is, dolgozni is.

– Statisztikai adatok szerint 1990 óta a tágan értelmezett Kelet- és Közép-Európából 25 millió 25 és 45 év közötti munkavállaló távozott nyugatra. A Világbank becslései szerint pedig 2050-ig további 20 millió munkavállaló csatlakozhat hozzájuk. Az előttünk álló időkben hazánkban a politika, a kormányzat, a megyei- és településvezetés egyik legfontosabb eredményességi mércéje az lesz, hogy mennyire tudja növelni a szülőföld gazdasági megtartó erejét – fogalmazott dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke. – Az efféle alkalmak a köszönetnyilvánítás pillanatai is. Amint az ország, úgy Nógrád megye életét is nagyon sok emberi teljesítmény tartja mozgásban. Most hallhatjuk a neveket és láthatjuk az arcokat, amelyek ezekhez a teljesítményekhez tartoznak. Nekik köszönhetően gazdag ez a közösség. Amikor a múltat ünnepeljük és köszönetet mondunk azoknak, akik a jelenben sokat tesznek hozzá a nógrádiak életéhez, érdemes a jövőre is figyelnünk. Nógrád tudja, hogy merre induljon, hogy megtalálja az évezredes út folytatását.

Az ünnepségen Nógrád Megye Díszpolgára Kitüntető Címet adományoztak Dr. Budai Istvánnak, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön intézetparancsnokának, valamint Valiskó Ferencnek, a salgótarjáni október 23-i emlékfutás szervezőjének.

Nógrád Megye Szontágh Pál Díját Szabó Mihály Palotás polgármestere, a Dél-Nógrádi Önkormányzatok Egyesületének Elnöke, továbbá Dr. Szabó Ágnes, A Balassagyarmati Járási Hivatal hivatalvezetője vehette át.

A Bérczy Károly Díjat a Salgótarjáni Atlétikai Club és Vincze Márton autóversenyző, posztumusz kapta meg. Nógrád Megye Szondi György Díját a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottságnak, továbbá Szabó Csaba tűzoltó alezredesnek ítélték oda. Nógrád Megye Gazdaságáért Díjat adományoztak Gembiczki Ferencnek, a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum kancellárjának és Szabó Imrének a SZI-ROJ Kft. ügyvezetőjének.

Nógrád Megye Sajtó Díját Olicsek Ádám, az Ipoly Televízió és a Megafon rádió munkatársa kapta. Nógrád Megyei Nemzetiségekért Díjat vehetett át Bán Imre Gyuláné, a Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola tanára, továbbá Novák Lajos Szirák alpolgármestere, a Sziráki Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Perliczi János Díjban részesült Dr. Lukács Noémi, a Corvinus Egyetem aranyérmével kitüntetett Professzor Emerita a „Biológia Tudományok Doktora”, akinek sziráki székhelyű családi vállalkozása az ellenanyag előállítására, fejlesztésére, forgalmazására szakosodott. Ugyancsak megkapták a kitüntetést a Szent Lázár Megyei Kórház Intenzív terápiás, manuális és nonmanuális COVID osztályai.

A Veres Pálné Díjat az idén augusztusban elhunyt Sturmann Jenőnének, a Rajeczky Benjamin Alapfokú Művészeti Iskola egykori tanárának és Meló Ferencnek, a balassagyarmati keresztény iskola korábbi igazgatójának, a Nógrád Megyei Közgyűlés tagjának ítélték.

Salkaházi Sára Díjat vehetett át Elek Zsuzsanna, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Nógrád Megyei Kirendeltségének gyermekvédelmi referense és Rácz Georgina, a Magyargéci Jelenlétház vezetője.

A Nógrádi Megyenapon adták át a dr. Kásler Miklós által adományozott Pedagógus Szakszolgálati Emlékérmet is, amelyet Koplányi Árpádné kapott.

Nógrád Megyéért Díjban többen is részesültek. A kitüntetést Bodrogi István, Dr. Erdődy Zsuzsanna, Dr. Havasi István, Dr. Járosi János, Dr. Kovács János, Dr. Laczkó Tamás, Dr. Verbói Klára, Huszár Péter, Kopcsányi Tamás, Kövesi Tibor, Nagy Attiláné és Tóth Zoltán is átvehette.

Madách díjas lett a Balassi Bálint Asztaltársaság és Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, költő.

Különböző kulturális műsorok, a Nógrád Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és a Vedd a Nógrádit termelői is színesítették a napot.

Gazdagodott a szűkebb hazánk kincseit őrző tárház

A XV. Nógrádi Megyenap alkalmával tovább gazdagodott a „Nógrádikumok” névre keresztelt, szűkebb hazánk kincseit őrző tárház is. Az 1949-ben földműves szövetkezet által felállított borsosberényi Petőfi-kút és a szécsényi Forgách-Lipthay kastély is bekerült a Nógrádikumok sorába. A Mohorán található Tolnay Klári Emlékházat is felvették a megyei értéktárba, hiszen itt működik a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének életét bemutató emlékkiállítás. Gasztronómiai kincseink sorát a sokízű csécsei krumpliganca színesíti a továbbiakban. A rimóci Palóc Főkötő Kiállítás Nógrádikum különdíjat kapott. A tárlaton a Nógrád, Heves és Pest megye palócságának reprezentatív főkötői mellett igazi különlegességként jelenik meg a nyugati palóc területnek tartott, nyugat-szlovákiai Zoboralját képviselő új menyecske főkötő.

https://www.nool.hu/kozelet/helyi-kozelet/megyenap-elismereseket-adtak-at-a-salgotarjani-unnepi-kozgyulesen-4277075/

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában