program

2021.08.09. 14:16

Nosztalgikus hangulatot keltenek a bujáki retró napon

Nógrád megyében első alkalommal rendeznek retró napot Bujákon augusztus 28-án.

Nagy Orsolya

Forrás: NMH

Fotó: V.L.

Varga Károlyné Andrea, a Glatz Oszkár Művelődési Központ és Könyvtár vezetője elmondta, hogy régi vágya volt egy ilyen esemény. – Az ország több pontján tartanak retró kiállításokat, amelyeket nagyon kedvel a közönség, hiszen mindig jó érzés nosztalgiázni. Egy-egy régi emlék mindenki szívét megdobogtatja – vélekedett a könyvtár vezetője. Hozzátette: az alapötlet először csak egy tárlat volt, de továbbgondolták, így született meg az egész napos program.

Borbély Gábor, a falu polgármestere kiemelte, hogy már nagy volt az igény a rendezvényre, hiszen a korona­vírus miatt az elmúlt időszakban nem igazán volt lehetőség közösségi programokon részt venni. Mint mondta, már a reggeli órákban elkezdődik a retró nap a művelődési ház előtti téren, ahol veterán autók és motorok sorakoznak majd fel. Később színpadra lép a nagy múltú Echo együttes, majd közös ebéddel kedveskednek a környékbelieknek.

– A gasztronómia régiességére is igyekeztünk nagyobb hangsúlyt fektetni, így egykori menzás ételek kerülnek asztalra. Lesz például paradicsomleves betűtésztával, tarhonyás hús csemegeuborkával, valamint piskótakocka csokiöntettel – közölte az intézmény vezetője.

Ezen túlmenően nosztalgiabusz is körbejárja majd a települést. A polgármester elárulta, hogy a tervek szerint több buszmegállót is készítenek régi plakátokkal. Az érdeklődők ezeken a helyeken szállhatnak majd fel a Robur 301-es típusú oldtimer buszra, amely négyszer járja végig a falut.

Az egész napos eseményen retró kiállítás is nyílik, ahol a helyiek által összegyűjtött régi tárgyakat lehet megtekinteni. Egyebek mellett lesz antik televízió, takarékbélyeg-gyűjtő album, szalagos magnó, matrjoskababa és régi szaloncukros doboz is. A tárlat célja, hogy a fiatalok megismerjék a múltat, és a tárgyak kedves, nosztalgikus hangulatot ébresszenek a látogatókban.

A délutáni órákban veszi kezdetét a többórás filmvetítés is, amely során régi reklámfilmek, nagy történelmi események és mesék is felelevenednek. Este retró diszkó lesz B. Tóth Lászlóval, végül tűzijátékkal zárják a napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában