Helyi közélet

2021.08.14. 07:29

Mátrai vigasságokon lép színpadra műsorával a Nógrád Táncegyüttes

Mátrai vigasságok címmel szervez előadást a község önkormányzata augusztus 14-én, szombaton, 16 órától a mátraalmási szabadtéri színpadon. Az érdeklődők a Nógrád Táncegyüttes műsorát tekinthetik meg. A program pályázati forrásból, valamint a Nógrád megyei közgyűlés támogatásával valósul meg, így a rendezvény ingyenesen látogatható.

G. E.

Salgótarán, József Attila Művelődési Központ. Tánc Világnapi Gála, Nógrád Táncegyüttes

– Az elmúlt évben újult meg a szabadtéri színpad a mátraalmási településrészen, a Mátra nyugati kapuja elnevezésű pályázat egyik elemeként, amelyet Tarral és Szurdokpüspökivel közösen nyert el a község. A fejlesztésre a szuhai önkormányzat kicsivel több mint 32 millió forintot kapott – fogalmazott Tóth Zoltán polgármester, hozzátéve: – A megítélt összegből kialakítottunk egy turisták számára használható mosdót, és átalakult a közösségi ház belső tere is, a tetőtérben két korszerű öltöző készült el. Emellett a szabadtéri színpad is kibővült, és a hangtechnikai eszközöknek fedett részt alakítottunk ki. Az átadóünnepségen a Muzsla Néptáncegyüttes avatta fel a megújult építményt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában