bírság

2021.07.21. 13:50

Magasból vadásszák a parlagfű lelőhelyeit Nógrád megyében

Még nem nehezíti meg az allergiások mindennapjait a parlagfű pollenje, de a gyomnövénnyel borított területek felderítése már szűkebb hazánkban is megkezdődött. Jelentős összegű, akár ötmillió forintos bírsággal is sújtható az, aki nem irtja ingatlanán a parlagfüvet.

Gulyás Edina

Nemti. Pintér Zsolt mutatja a helyi parlagfüvet.

Forrás: NMH

Fotó: H.M.

A földtulajdonosoknak és földhasználóknak folyamatosan gondoskodniuk kell a parlagfű-mentesítésről, ennek elmulasztásáért – a fertőzött terület nagyságától függően – 15 ezertől akár 5 millió forintig terjedő pénzbírság is kiszabható.

– A két évvel ezelőtti szigorításokat követően immáron nem egy bizonyos naptól kezdve kell megkezdeni az irtást, hanem a növény fejlettségi állapotához igazodva. Ez azt jelenti, hogy még a virágbimbó kialakulása előtt meg kell szabadulniuk a parlagfűtől a földtulajdonosoknak – tájékoztatott Zagyvai Dániel, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője.

A mulasztás tehát könnyen megállapítható: abban az esetben beszélhetünk erről, ha a területen nem észlelhető olyan emberi beavatkozás, amely kizárja a virágbimbó kialakulását. Ez ugyanis csak úgy akadályozható meg, ha a földhasználó folyamatosan végzi a mentesítési munkákat.

Mint mondta, a helyszíni ellenőrzést – hivatalból vagy bejelentés alapján – külterületen az ingatlanügyi hatóság, belterületen a jegyző végzi. A földhasználót előzetesen nem kell értesíteni, de az esetleges bírságról sem kell felszólító levelet kiküldeni a büntetés előtt. A növényvédelmi hatóság szükséges esetben elrendeli a közérdekű védekezést, illetve kötelezi a mulasztó földhasználót ezen költségek megtérítésére.

– A kormányhivatali ellenőrzések megkezdődtek, azok szűkebb hazánk összes településének külterületére kiterjednek. Az elkövetkezendő hetekben kisrepülőgépes légi felderítés is várható Nógrád megye területén, több időpontban is – fogalmazott Zagyvai Dániel.

Kiemelte: tavaly összesen 254 hektárt érintően indult hatósági eljárás parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztása miatt, 374 ügyféllel szemben. Közérdekű védekezést 33 esetben, összesen 65 hektáron rendeltek el. Az eljárások során 6 millió 880 ezer forintnyi növényvédelmi bírságot szabott ki a hatóság. Ennek majdnem fele három, egyenként egymillió forintos bírság volt, többségében 50 és 100 ezer forint között mozgott a kirótt bírságok összege.

– Az adatok mindegyike kismértékű csökkenést mutat az egy évvel korábbiakhoz képest. A célzott parlagfű-ellenőrzés elmúlt 15 éves időszakát tekintve összességében is elmondható, hogy javult a gazdálkodói technológiai fegyelem Nógrád megyében – hangsúlyozta az osztályvezető, hozzátéve: – Szűkebb hazánkban is növekszik azon hatósági eljárások aránya, amelyek a Parlagfű Bejelentő Rendszerbe érkező lakossági jelzések nyomán indulnak. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy több egyéb növényt, így például a pásztortáskát vagy seprencét is parlagfűként azonosítják az emberek.

Fontos információ továbbá a bejelentők részére, hogy hatósági eljárás a fent már ismertetett növényfejlődési szakasz elérésekor indítható. Amíg a parlagfű száras-leveles fejlettségi állapotban van, a védekezés még időben megejthető.

Még nem szórja pollenjeit a gyom

A parlagfű a legerősebb légköri allergén, napjainkban pedig egyre többen szenvednek az allergia kínzó tüneteitől. Ahogy a többi pollen, általában ez is orrfolyást, orrdugulást, tüsszögést, valamint szemviszketést és könnyezést okozhat. A parlagfűre allergiások gyakran tapasztalhatják azt is, hogy bizonyos élelmiszerek fogyasztása – görögdinnye, uborka, paradicsom – erősíti a tüneteiket. A parlagfű pollenkoncentrációja az aktuális nyár időjárásától függően, de jellemzően augusztusban tetőzik. A heti jelentések szerint jelenleg még elenyésző a parlagfűpollenek száma a levegőben. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint napjainkban a pázsitfűfélék és a csalánfélék közepes, a kültéri allergén gombák spóraszáma többfelé magas, helyenként nagyon magas szintet érhet el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában