vádemelés

2021.07.19. 11:20

Friss jogsival, öt utast szállítva okozott balesetet a 18 éves nógrádi lány

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 18 éves lánnyal szemben, aki egy júliusi éjszakán okozott súlyos balesetet.

Nool

Forrás: police.hu

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pásztó irányából Tar felé haladt személyautóval egy 18 éves lány 2020. július 26-án a hajnali órákban, amikor – állítása szerint – elé ugrott egy szarvas. A sofőr, hogy az ütközést elkerülje elrántotta a kormányt, a járművel az árokba sodródott és felborult. A balesetben öten sérültek meg.

A Nógrád Megyei Főügyészség portálunknak eljuttatott közleménye szerint a jogosítvánnyal csak kilenc hónapja rendelkező lány néhány nappal 18. születésnapja után kölcsönkérte testvére autóját, amellyel a balesetet okozta.

Pásztó felől Tar irányába haladva egy erőteljesen balra ívelő, töredezett aszfaltburkolatú kanyarban az autóval lehajtott a füves útpadkára, ijedtében hirtelen balra rántotta a kormányt, a gépkocsi az árokba hajtott, ahol a tetejére borult. A balesetben az utasok közül a jobb elől ülő férfi a vállízület ficamát szenvedte el, hárman – és a vádlott is – könnyebben sérültek.

Fotó: police.hu

A nyomozás során az autó sofőrje azt állította, hogy egy szarvas miatt rántotta félre a kormányt, ezt a védekezést azonban a baleseti mozgásmechanizmus elemzésére kirendelt igazságügyi műszaki szakértő megcáfolta.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be a vádiratot a lány ellen a Balassagyarmati Járásbíróságon, amiben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett a nyomozás során felmerült közel 200 ezer forint bűnügyi költség megfizettetésére is.

A büntetőjogi következmények mellett a gépkocsi vezetőjére a megengedettnél több utas szállítása miatt szabálysértési eljárás is vár, a biztonsági övet nem használó utasok ellen pedig a rendőrség közigazgatási feljelentést tett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában