felderítés

2021.07.29. 19:43

Drón segíti felvenni a harcot a parlagfűvel Nógrád megyében

A Magyar Falu Programban a Nógrád Megyei Polgárőrszövetség a Nógrádsipeki Polgárőr Egyesületnek kétmillió forint támogatást nyert el, amelyet egy drónra és a hozzá szükséges tartozékokra fordítottak.

L. J.

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

– Az eszközt az egész megyére kiterjedően fogjuk használni, ahol éppen szükség van rá. Így többek között bevethető lesz eltűnt személy keresésében, az illegális szemétlerakók felszámolásában vagy éppen a parlagfű-mentesítésben is – mondta Vass Miklós. A Nógrád Megyei Polgárőrszövetség elnöke hozzátette: – Az eszközhöz szükség van egy képzett drónpilótára. A készülék hőkamerája pedig nagy segítséget nyújthat a tüzeknél, a vadszámlálás és vadkár felmérésénél is. Ezenkívül, ha szükséges, egy balesetet szenvedett embernek félkilós életmentő csomagot is el tud juttatni.

Működésbe helyezik a drónt
Fotó: L. B. / NMH

Vass Miklós hozzátette: együttműködési megállapodásuk van a megyei kormányhivatallal is, amelynek részét képezi a parlagfű-mentesítés. Ezért Patvarc külterületén már csütörtökön szerveztek egy parlagfűirtási akciót, amelyen a drónt is bevetették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában