élelmiszer

2021.07.02. 07:20

A pazarló szülők miatt kellett átalakítani a közétkeztetést Varsányban

A varsányi önkormányzat évek óta napi háromszori ingyenes étkezést biztosít a varsányi gyermekeknek. A pandémia időszaka azonban rávilágított, hogy néha még az ilyen jellegű támogatások is reformokra szorulnak.

L. J.

Azt is szeretné elérni az önkormányzat, hogy a szülők is becsüljék meg a község konyháján dolgozók munkáját

Forrás: NMH

Fotó: L.B.

– A pandémia időszakában az óvodások és az iskolások zömének nem volt jelenléti oktatás, otthonról kellett megoldani a tanulást – mondta Kanyó Judit, a község polgármestere, hozzátéve: – Természetesen a digitális oktatáshoz alkalmazkodva az önkormányzat biztosította a napi háromszori étkezést a gyermekek számára. Mindössze annyi különbséggel, hogy a szülők egy előre egyeztetett időpontban jöttek el a község konyhájára az élelemért. Azt tapasztaltuk azonban, hogy többen nem éltek ezzel a lehetőséggel. Ennek következtében pedig számos ételadag maradt meg napról napra. Ilyen mértékű pazarlást úgy vélem, hogy nem engedhetünk meg. Ezért az élelmezésvezetővel arra a döntésre jutottunk, hogy a szükséges ételmennyiséget hideg élelmiszercsomagként adjuk oda a családoknak.

Bár az önkormányzat a járvány ideje alatt több alkalommal biztosított élelmiszert a kisgyermekes családoknak, azonban még így is akadt olyan, aki csak felszólítás után vette át a csomagot.

– Ezzel a cselekedettel nemcsak az elkerülhető élelmiszer-pazarlásra szerettük volna felhívni a szülők és a gyermekek figyelmét, hanem arra is, hogy becsüljék meg azokat a konyhai dolgozókat, akik napi szinten gondoskodnak róluk, és sokszor a lehetőségeiken túl is igyekeznek többségében helyben előállított alapanyagokból készült élelmiszerekkel ellátni őket – hangsúlyozta a polgármester.

Azt is szeretné elérni az önkormányzat, hogy becsüljék meg a község konyháján dolgozók munkáját
Fotó: L.B. / NMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában