eladó

2021.07.03. 07:28

A Palóc Sarki bolt többet jelent Rimócnak, mint egy átlag gazdabolt

Szabó Vilmos polgármester még tavaly kezdeményezte, hogy nyissanak egy olyan üzletet a településen, amelynek a termékei keresettek a lakosság körében, de Rimócon még nem kaphatók. Ezzel is szeretnék elősegíteni, hogy a helyi lakosságnak ne kelljen távolra utazni ezekért a termékekért.

Szenográdi Ferenc

Folyamatosan bővítik profiljukat – mondta Szandaticsné Beszkid Beáta, a bolt vezetője

Forrás: NMH

Fotó: Sz.F.

A helyiek által Palóc Sarki boltnak nevezett, gazdabolt jellegű üzletet közfoglalkoztatási program keretében nyitották meg egy évvel ezelőtt. – Azt tapasztalatom, hogy az emberek nemcsak megismerték, de meg is szerették az üzletet. Egyre többen nyitják ránk az üzlet ajtaját – fogalmazott Szandaticsné Beszkid Beáta, a bolt vezetője.

Termékeik közül talán az állatok takarmányozására szolgáló különböző tápok, tavasszal pedig a vetőmagok a legkeresettebbek, de találhatók náluk különböző kerti szerszámok is. Az utóbbi időben újságok és folyóiratok árusításával is bővítették profiljukat. Az üzletvezető megemlítette, hogy a népi alkotók termékeinek árusítására is lehetőséget biztosítanak.

Rimócon többen is foglalkoznak helyi jellegű termékek készítésével. Ezeket főleg az ide érkező turisták vásárolják meg. Bár a járványhelyzet idején csökkent a turizmus a faluban, de az utóbbi időben újra fellendülőben van. Az üzletvezető elmondta, hogy ezek a termékek a helyiek körében is keresettek. – Örülök annak, hogy megnyílt az üzlet, most egy munkáskesztyűt vásárolok, és nem kell érte Szécsénybe mennem, jó ötletnek tartom, hogy ilyen üzlet is működik Rimócon – vélekedett Virág Bertalan.

Folyamatosan bővítik profiljukat – mondta Szandaticsné Beszkid Beáta, a bolt vezetője
Fotó: Sz.F. / NMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában