gyereknap

2021.06.07. 16:50

Sportra és a mozgás szeretetére is nevelik a mátraterenyei iskola diákjait

Gyermeknaphoz kapcsolódva rendeztek sportnapot a tanulók számára a mátraterenyei Móra Ferenc Általános Iskolában. Az alsó tagozatos diákok kincskeresésben vehettek részt, vagy akár idősebb társaikhoz csatlakozva tollaslabdázhattak. A felső tagozatos tanulók azon túl, hogy a focipályán is megcsillogtathatták ügyességüket, kipróbálhatták a tekézést és a dartsot is.

Veres Edina

Fotó: Ladóczki Balázs

Ragyogó napsütés fogadta a gyermekeket a napokban a Bátonyterenyei Bartók Béla Általános Iskola Móra Ferenc Tagintézményének parkjában. A fiatalok táska nélkül érkeztek, hiszen a pénteket nem a könyvek felett a padban ülve töltötték.

Serfőző Péter, a mátratere­nyei tagiskola igazgatója elmondta: egy évben hat tanítás nélküli munkanapot tartanak, ezek közül az egyik a gyereknaphoz kapcsolódik.

– Hosszú évekre tekint vissza intézményünkben az a hagyomány, hogy a gyermekek napjához kapcsolódva egy sportos, esetleg zenés eseménnyel kedveskedünk a növendékeinknek. Idén a vírus miatt egy héttel ugyan később, de annál színesebb programokkal készültünk a fiataloknak – mondta Serfőző Péter.

Fotó: Ladóczki Balázs

Az igazgató a gyermek-sportnapot megnyitó beszédében az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójáról is megemlékezett, míg a tanulók pedagógusnap alkalmából virágokkal köszöntötték tanáraikat.

Ezt követően a diákok több sportágat is „űzhettek” a délelőtt folyamán. Az alsó tagozatos gyerekek kincset kereshettek az iskola parkjában vagy épp tollaslabdázhattak, míg a nagyobbak – a labdarúgás mellett – kipróbálhatták ügyességüket dartsban és tekében is.

Fotó: Ladóczki Balázs / NMH
Fotó: Ladóczki Balázs / NMH
Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

– Az intézményünkben nagy jelentőséggel bír a sport szeretetére való nevelés. Még 1996-ban csatlakoztunk a Góliát-McDonald’s FC-hez, 2008-tól pedig a Bozsik József labdarúgóutánpótlás-nevelési programnak vagyunk a tagjai. Azt tapasztalom, hogy már az első évfolyamos kisdiákok is szívesen vesznek részt ebben a programban, míg a nagyobbak például az U14, U16, illetve az U19 csapataink tagjaként viszik településünk jó hírét a megyei labdarúgás berkein belül. Persze a foci mellett év közben egyéb sportágakba is próbáljuk bevonni a gyerekeket – hangsúlyozta az tagintézmény vezetője. Serfőző Péter, aki – társaival – a különböző korosztályú labdarúgócsapatok edzőjeként oroszlánrészt vállal a helyi utánpótlás-nevelésben, kifejtette: tapasztalatai szerint a sportolás a gyerekek viselkedésére és magatartására jelentős pozitív hatást gyakorol.

Mátraterenye a futball mellett más sportágakban is szép eredményekkel büszkélkedhet. Amint azt a tagiskola igazgatójától megtudtuk: a település tekecsapata immár az NB-I. mezőnyét erősíti. A falu tekézőjében Kapás István, a Nádújfalu Községi Sportegyesület tekecsapatának oszlopos tagja örömmel mutatta a gyerekeknek hogyan kell úgy gurítani a golyót, hogy minél kevesebb bábu maradjon állva. A sportnapon a tanulók egy másik különlegességet, a dartsot is kipróbálhatták.

Fotó: Ladóczki Balázs / NMH
Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

Rábaközi Áron, a Mátraterenyei Darts Barátok Egyesület alapítója, elnöke, valamint játékosa elmondta: a megye harmadik egyesületeként alakultak 2015-ben, majd néhány évvel később elkészítették az edzőtermüket. Amint fogalmazott: nem ez az első alkalom, hogy részt vesznek az iskolai gyereknapon. Az viszont újdonság, hogy ezúttal nem ők látogattak el a diákokhoz, hanem a tanulók mentek el hozzájuk.

– Idén is boldogan elfogadtuk a felkérést, hogy a fiatalok számára mutassuk be e sport szépségeit. Csapatunk több tagja is jelen volt, hogy segítsenek a diákoknak a helyes beállás, illetve a nyíldobás mozdulatának elsajátításában. A gyakorlást követően, a foglalkozások végét pedig egy kis versennyel tettük még izgalmasabbá a számukra – mondta Rábaközi Áron, aki azt is elárulta, hogy a megmérettetéseken való részvétel az egyesületük tagjaitól sem ismeretlen. A mátraterenyei dartsbarátok több országos versenyről tértek már vissza szép eredménnyel, illetve több nyílt, valamint régiós ligaversenyt is szerveztek már a Nádújfaluban található termükben.

A Humán szolgáltatások fejlesztése Mátraterenyén és partnertelepülésein nevű pályázat keretén belül megvalósított gyereknapi rendezvény végén természetesen a fiatalok nem üres kézzel távoztak a rendezvényről. Meglepetésként egy, az iskolájukat ábrázoló kitűzőt kaptak ajándékul, amelyre pillantva bármikor felidézhetik az intézményt, amely a gyermeknapi programokkal – várhatóan egy életre – belecsempészte a sport és a mozgás szeretetét a szívükbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában